Október-novemberben minden valamirevaló magyar sportbarát egy emberként szorított azért, hogy a kétszeres olimpiai ezüstérmes tőrvívó, a Nemzetközi Fair Play-Bizottság elnöke, a Nemzet Sportolója, dr. Kamuti Jenő túlélje a kómás állapotot. A 85 éves sportember 11 napos, kritikus időszakot követően visszatért és fokozatosan folytatja is sokoldalú tevékenységét.
Kamuti Jenő (fotó: jochapress)
– Azóta volt kórházban – kérdezte a jochapress.hu Kamuti Jenő urat.
– Januárban, egy kötelező kontrollon meg kellett jelennem, de sem azelőtt, sem azóta többször már nem volt jelenésem ott. Az embernek 86. évében pontosan tudnia kell, mit bír el. Más kérdés, hogy a tennivalók összesűrűsödése miatt olykor elvtelen kompromisszumokat kell kötnöm önmagammal.
– Még alig gyógyult fel, máris hallani lehetett arról is, hogy Ön Kínába készül utazni, amitől rengetegen féltették.
– Megértem és szerencsére ezt az utat sikerült pótolnom egy internetes konferencián való részvétellel, melynek témája kettős volt: az olimpiai mozgalom és a Fair Play eszméjének erősítése, elsősorban az ázsiai országokban. A megbeszélések gyümölcseként erről áprilisban egy szerződés aláírására is sor fog kerülni.
– A kínai utat tehát megúszta, Párizsnak viszont nem tudott ellenállni.
– A francia fővárosban már nagyon sokszor megfordultam, tehát teljesen hivatalos úton jártam. Személyesen is találkoztam egykori, velem egyidős vívótársammal, Pálfy Györggyel, aki 1956 óta ott él és mindmáig igen aktívan dolgozik a Nemzetközi Fair Play Bizottság céljainak megvalósításán. Egyidejűleg az UNESCO sport-, oktatási- és nevelési bizottsága elnöke meghívásának is eleget tettem, akivel az idén 60 éves Nemzetközi Fair Play bizottság méltó megünneplésének lehetőségeiről is konzultáltunk. Elvi megállapodás született arról, hogy a Nemzetközi Fair Play Bizottság által odaítélt kitüntetéseket a budapesti atlétikai világbajnokság valamelyik versenynapján adjuk majd át.
– Ha már a megállapodásokról szó esik, Ön pénteken ott volt a Budapesten zajló párbajtőr Világ Kupa versenyein is.
– Igen és közben sok került egy, a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) által meghirdetett videokonferenciára is. Erre végül 120 tagállam képviselői jelentkeztek be. A legnagyobb érdeklődése számot tartott kérdés az orosz és fehérorosz vívók további, nemzetközi szereplésének esetleges lehetősége volt. A szavazásra bocsátott kérdésre leadott voksok 70 százaléka amellett állt ki, hogy
nemzetiség és zászló megjelenítése nélkül, saját himnuszuk eljátszásának mellőzésével visszatérhetnek a nemzetközi vérkeringésbe a két, eltiltott ország vívói.
Amennyiben ez a szavazás érvényben marad, úgy az említett vívók az áprilisban kezdődő világkupa fordulókon már pástra léphetnek.
(jochapress / Jocha Károly)
Post Views: 1