Tizenhárom év után visszatért nevelőcsapatához a veterán olasz kapus – HIVATALOS

A várakozásoknak megfelelően a tapasztalt olasz hálóőr visszatért korábbi csapatához…

(Photo by Cesare Purini/Mondadori Portfolio via Getty Images)

Az olasz másodosztályban (Serie B) szereplő Palermo bejelentette a csapat egykori kapusa, a veterán Salvatore Sirigu visszatérését.

A 37 esztendős hálóőr a szicíliai csapatnál nevelkedett és mutatkozott be a profik között 2006-ban, a szicíliai gárdát 2011-ben hagyta el, addig 80 tétmérkőzésen védte az első csapat ketrecét. Sirigu ezt követően 2011 és 2017 között 190 mérkőzésen védett a Paris Saint-Germain gólvonala előtt. Ezután tért vissza hazájába és négy éven át a Torino első számú kapusa volt, majd a 2021-2022-es szezonban kieső Genoa ketrecét őrizte, 32 bajnoki húzott kesztyűt. Sirigu nem tartott a Serie B-be a Grifonival, hanem átigazolt a Napolihoz, de egyetlen mérkőzésen sem védett, majd a Fiorentina alkalmazásában állt.

A rutinos kapus az elmúlt idényt az OGC Nice alkalmazásában kezdte, de mivel nem számítottak rá, télen átigazolt a török Fatih Karagümrükhöz, amely színeiben 19 mérkőzésen szerepelt tavasszal.

Sirigu 2010 és 2021 között 28 alkalommal védte az olasz válogatott kapuját, tagja volt a 2021-es Európa-bajnok nemzeti csapat keretének.

A Serie B-ben szereplő Palermo első számú kapusa a tavalyi U20-as világbajnokság aranykesztyűsének számító tehetség Sebastiano Desplanches lehet, akinek fejlődését Sirigu támogathatja.

  fociclub

A Tizenhárom év után visszatért nevelőcsapatához a veterán olasz kapus – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.