Tizenöt magyar úszó a párizsi Eb-főpróbán

A hétvégén rendezik meg a Giant néven futó versenyt Párizsban, amelyet a francia rendezők a nyári Európa-bajnokság főpróbájaként harangoztak be – legalábbis szervezési szempontból. A résztvevő úszók számára inkább az első idei teszt lesz az egyébként igen komoly mezőnyt felvonultató háromnapos viadal.

Tizenöt magyar úszó vesz részt a párizsi Gianten – gyakorlatilag a teljes magyar válogatott és több fiatal tehetség, azokat leszámítva, akik az Egyesült Államokban tanulnak (utóbbiaknak épp most jön a kinti szezon csúcspontja, az NCAA-döntők; illetve két női élversenyzőnk, Fángli Henrietta és Senánszky Petra az antwerpeni Flanders-kupán áll rajthoz).

Az eseményt ugyanabban a komplexumban tartják, ahol az augusztusi Európa-bajnokságot is: azaz a St Denis-i futballaréna szomszédságában, az olimpiára épült uszodában, ahol 2024-ben a vízilabdatorna első heti meccseit, valamint a műúszás és a műugrás ötkarikás versenyeit is tartották. A francia szervezők Eb-főpróbaként tekintenek a viadalra – a résztvevők pedig az első komoly idei tesztre, így a magyarok is.

A versenyt épp egy hónappal az április országos bajnokság előtt tartják – a többség már túlvan az első melegégövi edzőtáboron, sokan pedig Párizsból mennek tovább a következő táborokba, mielőtt jön az április 15-19-ei soproni megmérettetés. Ami biztos: az idén minden versenynek tétje van, Sós Csaba szövetségi kapitány ugyanis új elveket fektetett le az Eb-csapatba kerüléshez: az idén mindenkinek még egyszer meg kell úsznia azt a szintidőt, amit a szakvezető kitűzött, például a tavalyi vb-eredmények sem számítanak. Azaz, bár senki sem érkezik kihegyezve a párizsi megméretésre, akár már itt is teljesíthetőek a szintek.

Egy biztos, vetélytársakban nem lesz hiány, hiszen indul a teljes francia élmezőny és több más náció is erős csapattal érkezik, így többek között a németek, görögök és hollandok is, sőt, feltűnik majd a színen a britek sokadvirágzására készülő mellúszó-legendája, Adam Peaty is.

Az előfutamok minden nap 9.30-kor kezdődnek, a döntők – A és B finálé is lesz minden számban – 18.00 órától esedékesek.

A magyar csapat

Bagi Zoltán (50-100 gyors, 50 pillangó)

Békési Eszter (50-100-200 mell)

Burián Kata (50-100-200 hát)

Holló Balázs (200 pillangó, 200-400 vegyes)

Jászó Ádám (50-100-200 gyors, 50 hát)

Késely Ajna (400-800-1500 gyors)

Kovács Benedek (50-200 hát)

Kovács Botond (50 mell, 200 pillangó, 200-400 vegyes)

Márton Richárd (200-400 gyors, 200 pillangó)

Németh Nándor (50-100-200 gyors)

Rácz Zsombor (50-100-200 hát)

Szabó Szebasztián (50 gyors, 50 pillangó)

Szabó-Feltóthy Eszter (200 hát, 200 pillangó, 400 vegyes)

Ugrai Panna (100-200 gyors, 100 pillangó)

Zombori Gábor (400 gyors, 400 vegyes, 100 mell)