A 2025. évi utánpótlás országos bajnokság a jelentős nevezőszámon túl is számos reménykeltő mozzanatot tartogatott a hazai kerékpárszerető közönség számára. Egyrészről a korábbiaktól eltérően nehezebb, szintezettebb pályán kellett versenyezniük a fiataloknak, ami alkalmasabb volt mind a csapatok számára az előre megbeszélt taktikai elemek végrehajtására, mind pedig az egyéni képességek kibontakoztatására.
“A magas nevezőszám azt mutatja, hogy a hazai kerékpársport egyre erősebb, és hogy a fiatalok látnak maguk előtt perspektívát.” – mondta Schneller Domonkos, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke.
Az elnök szerint a fiatalok mára tudják, hogyha keményen edzenek, akkor lesz kifutása a sportolói pályafutásuknak, hiszen most már el tudnak szerződni az MBH-ba, a TUS-ba, az Epronexbe, a Karcagba vagy a fiatalabbak a Lotusba. Anélkül, hogy konkrét neveket említenék, jó okunk van abban bizakodni, hogy ezen a hétvégén láthattuk a jövő Feldhoffer Bálintjait, Takács Zsombijait, jó esetben Valter Attiláit, Vas Kata Blankáit vagy Zsankó Petráit. Külön szeretném kiemelni Mundra Málnát, aki hihetetlen teljesítménnyel robbant be az UP kerékpározásba. A lehetőségek most már adottak, innentől már a tehetségen és a szorgalmon múlik minden. – zárta az MKSZ vezetője.
EREDMÉNYEK
Magyar Kerékpáros Szövetség