A nagy célt, amit eddig soha, egyetlenegy alkalommal sem sikerült elérnie két nyíltvízi harcosunknak, sem Világkupán, sőt, még egy nyamvadt Európa-kupán sem, az itt, a világ legnagyobb viadalán, az olimpián vált valóra: együtt álltak a dobogón. Rasovszky Kristóf aranyérmes, Betlehem Dávid bronzérmes – nyíltvízi úszásban még soha, egyetlen országnak sem jött össze, hogy mindkét versenyzője felállhasson az olimpiai dobogóra.
“Az utolsó hónapokban olyan edzéseket végeztünk, amit a fiúkon kívül szerintem a világon még maximum egy-két úszó bírna ki… De megcsinálták becsülettel” – mondta a Párizsba érkezés után nem sokkal Szokolai László, a veszprémi különítmény mestere, és mindez már a medencés számoknál visszaköszönt. Sárkány Zalán mindhárom távján egyéni csúcsot úszott, míg Betlehem Dávid 1500-on kétszer javította meg az országos rekordot s lett negyedik. Ebből már látszott, hogy az urak nagyon rendben vannak. Rasovszky Kristóf pedig kiérkezését követően ehhez annyit tett hozzá: “Dávid és Zalán igazolta, hogy a forma megvan, úgyhogy nyugodt vagyok, mert azokon az edzéseken én sem az ellenkező irányba úsztam.”
Plusz ott voltak a szombat reggeli edzések Százhalombattánál a három olimpiai indulónak – Fábián Betti már csütörtökön hangsúlyozta, mennyire fontos volt ráérezni, begyakorolni, miként kell úszni az áramlással és azzal szemben, s nem utolsósorban bevenni a fordulókat.
A férfimezőny tagjai nyilván kaptak jótanácsokat a hölgyektől – ám nagyon úgy fest, a magyarokon kívül senki sem érezte fontosnak, hogy az áramlattal foglalkozzon. Betlehem Dávid utóbb arról beszélt, Paltrinieriék folyamatosan lendületből érkeztek a bólyákhoz; ő pontosan tudta, hogy ellentétben bármelyik másik pályával, fékezni kell, aztán élesen bevenni a kanyart. Az egyik legfontosabb előzését így csinálta meg, amikor be tudott vágni a talján mogul elé, ami rendkívül sokat számított az utolsó kör utolsó, ár elleni egyenesében, merthogy addigra – hogy, hogy nem – Paltrinieri is elfogyott, és nem bírta a tempót a címvédő német, Florian Wellbrock sem.
Ő egy ideig próbált Rasovszkyval menni, de a világbajnokunk brutális ritmusát ő sem bírta. Továbbá: ő sem tudta, hogyan is kéne úszni a folyóban. “Csak néztem Floriant, miért megy ki mindig a szélére, hogy ott előzzön le, amikor egyértelmű, hogy befelé kell vágni, mert ott a legerősebb a sodrás” – mosolygott Kristóf.
Aki néhány tucatnyi métert leszámítva gyakorlatilag végig vezetett. Az elmúlt években ugyanis pontosan kitanultuk, mit nem szeretnek a legnagyobb riválisok. És most, hogy 27 évesen férfiereje teljében van, Rasó a kőkemény edzéseknek hála olyan tempót tudott diktálni, amivel a legveszélyesebbnek tartott vetélytársakat sikerült leszakítania. Az első tíz – mind európai – már a negyedik körtől eltávolodott a mezőnytől, és még a negyedik-ötödik körben is ott haladtak Kristóf mögött. Ám amikor ötödjére kellett szembemenni az árral, a sor egyre hosszabbá vált, és a követők többsége egyre inkább távolodni kezdett. Az utolsó, hatodik körre fordulva már üvöltött, hogy Kristóf sohasem volt ennyire ura a helyzetnek. Egyedül a másik német, az ifjú Oliver Klemet maradt a nyomában, ám érződött, hogy ezt a párharcot nem lehet elveszíteni: ő volt az, akit Kristóf finoman kirakott a célegyenesben Fukuokában, miközben az ezüstért küzdöttek Wellbrock mögött. Most az arany volt a tét, ám Rasóból iszonyatos erő áradt, és hát tudtuk: az ő 190-es testalkatával könnyebb lesz hatodszor is keresztülúsznia a sodráson.
Mindeközben Dávid a már említett, halálosan precíz fordulójával megelőzte Paltrinieriéket, ami azért volt fontos, mert így negyedikként ért ki a partfalhoz – amelynek mentén szinte képtelenség volt előzni –, nem szorult be egy nagyobb bolyba, és a másik olaszra, az iramot jobban bíró Domenico Acerenzára tapadva kezdhette a végjátékot.
Miközben Kristóf rendületlenül haladt az élen, Klemettel a nyomában, addig Dávid és Acerenza picivel hátrébb követte őket, ugyanakkor 500 méterre a cél előtt egyértelművé vált: az érmek e négyes tagjai között dőlnek el, mindenki más teljesen elkészült az erejével.
Rasó és a német picit távolodott tőlük, miközben Dávid elkezdte azt csinálni, amit korábban az olaszok mindig vele: belemászott Acerenza aurájába. Apró ütések a kézre, apró csípőzések – miután látta, hogy Kristófék befogására nincs esély, elkezdte lebontani Acerenzát, aki ezek után nem gondolhatott arra, hogy a másik kettő üldözésével foglalkozzon. Itt vált biztossá Rasó aranyérme, az ugyanis látszott, a másfél fejjel kisebb, tizenöt kilóval könnyebb német nem tud felérni melléje, vagy ha fel is érne, úgy járna, mint Fukuokában.
Ezzel nem is volt gond – igazából azt is le lehetett venni, Klemet sem hisz abban, hogy utolérheti Rasovszkyt, aki megindította az utolsó hajrát, és simán be is jött elsőnek.
Majd leült, és végignézte, amint Dávid fantasztikus érzékkel kivág Acerenza mellől, és a szokásos betlehemes hajrájával megelőzi a korábbi Európa-bajnokot.
És amikor beért, Rasó diadalittasan az égnek lökte a karját, hovatovább jobban örült ennek, mint a saját sikerének, aztán magához rántotta Dávidot, és összeölelkezve visszadőltek a vízbe; mámoruk a magyar úszósport történetének egyik legcsodálatos pillanata, azon túl, hogy valódi történelem.
Épp azon a napon, amikor Risztov Éva 2012-ben olimpiai bajnok lett Londonban, Rasovszky Kristóf megszerezte az első férfi aranyérmet – a tokiói ezüstje után –, Dáviddal együtt pedig a sportág történetében először csinálták meg, hogy egy ország mindkét indulója ott álljon az olimpiai dobogón.
Évek óta vágynak erre, de soha, egyetlen nemzetközi versenyen sem sikerült. “Jó, hát akkor legyen Párizsban” – mondta egyszer Rasó.
És úgy lett.
Rasovszky Kristóf
“Dolgoztunk keményen, nyilván, tudtuk, mi vár ránk a Szajnában, erre készültünk a Dunában és a medencében is, úsztuk a nyolcszázakat, ahogy itt kellett az egyik, meg a másik irányba, és hát most úgy tűnik, ez kifizetődött. Zalán és Dávid is jól úszott a medencében, abból lemérhettük, jó formában vagyunk, és persze azt is tudtuk, többet készültünk Dáviddal erre a tíz kilométerre, mint az ő ezerötszázára, úgyhogy bíztunk abban, ez most jól fog sikerülni. Az elmúlt fél-egy év rengeteg tapasztalatot adott, hogy mit is kell csinálni. A dohai vébén sokat vezettem és nyertem, júniusban az Európa-bajnokságon feladtam, feladtuk ezt, hagytuk, hogy a többiek irányítsák a versenyt, és ez Gregnek (Paltrinieri) kedvezett, úgyhogy én úgy voltam itt vele, előre kell menni és nyomni, fárasztani a többieket. Így aztán már csak négyen maradtunk a végére, szerencsére én voltam legelöl, Dávid pedig, aki gyorsabb nálam a végén, még pont el tudott jönni velünk, és le tudta hajrázni az olaszt.
Nem tudtam, hogy Oliver (Klemet) van mögöttem, mert ugyanolyan stílusban úszik, mint Florian (Wellbrock), csak azt, hogy egy német jön. Viszont azt is tudtam, hogyha elsőnek érek le a fordulóhoz az utolsó körben és aztán ki a falhoz, akkor nagyon nehéz dolga lesz bárkinek is, mert azt a pozíciót én nem fogom átengedni – inkább megnyalom a falat, mint hogy bárki is ott megpróbáljon eljönni. Kívülről pedig a sodrás miatt szinte képtelenség volt előzni, az első körben én is próbálkoztam vele, de nem nagyon sikerült, a negyedik körben Florian próbálta meg, ám érezte, ez esélytelen, úgyhogy visszaállt mögém.
Nem ért meglepetés a pályán, a Dunában felkészültünk mindenre – ami meglepett, hogy amikor megindultunk lefelé, Florian rendre a külső ívet választotta, azt gondoltam, két kör után csak rájön, hogy bár ő a gyorsabb, nem véletlenül megyek el mellette simán belül, ahol sokkal jobban visz a víz.
Nyilván most vagyok a csúcson, hiszen már az olimpiai arany is ott van a nyakamban. Az elmúlt fél évben próbáltam úgy készülni, hogy nem első akarok itt lenni, hanem az legyen csak a cél, hogy ott legyek, ott legyünk a dobogón. Bár van egy ezüstöm, és annál már csak az arany van feljebb, én mégis úgy voltam vele: érjünk fel a dobogóra, a többi nem érdekes. Ez volt a cél, ennek rendeltünk mindent alá, három medencés számot áldoztam be érte, de most már mondhatom: egyértelműen jó döntést hoztunk.
Másfél éve dolgozom pszichológussal, sokat segített, hogy csak azzal foglalkozzak, amivel kell, és minden mást kizárjak a külvilágból. Az elmúlt egy hetet, illetve a megelőző időszakot is elég nyugodtan tudtam kezelni, ehhez sok segítséget kaptam korábban – és ez most nagyon sokat segített. Meg persze az összes kabala is, kihoztam az összes létező gumikacsát, a feleségem, Kata is, ő ráadásul nagyon hisz a számmisztikában, úgyhogy alig vártuk, milyen rajtszám jut nekem, és amikor kijött a 19-es, akkor ő utánanézett, és mondta, hogy a győzelem és a siker száma, én meg úgy voltam vele, legyen igaza és csináljuk végig.
Az tuti, hogy a következő két-három hét úszás nélkül, pihenéssel szeretném tölteni – a következő két-három évet viszont úszással továbbra is, azaz nem tervezek visszavonulni még itt, a csúcson sem.”
Betlehem Dávid
“Azért nem teljesen úgy ment, ahogy elterveztük, de az a jó, hogy mindig tudni kell változtatni a taktikán. Annak örülök, hogy nem lett komolyabb sérülés, mert többen eléggé agresszíven kezdtek. A verseny meg úgy ment, hogy lefelé mindig szétszakadtunk kicsit, a túldalon meg szépen be kellett állni a fal mellé, mert ott nem lehetett előzni. Valaki megpróbálta, azonnal rásípoltak, meg a sodrás miatt amúgy sem volt nagyon érdemes, szóval ott szépen csúsztatva jöttünk visszafelé. Nekem egyébként épp lefelé tűnt nehezebbnek, mert ott hullámosabb volt mindig, dobált a víz, de örülök, hogy így sikerült megoldani.
Mindenképp előnyben voltunk a Duna miatt – ha csak megnézitek, mi történt az utolsó körben, amikor a fordulóhoz értünk. Gregorio (Paltrinieri) még előttem volt, de ők lendületből mentek rá mindig a bójára, mi meg itthon begyakoroltuk, és (Fábián) Betti is mondta tegnap, hogy csak úgy a jó, ha ott lefékezel egy pillanatra, és úgy veszed be a kanyart. Ez iszonyú fontos volt, mert így tudtam Greg elé vágni és beérni Acerenza mögé negyediknek – ha ez ott nem sikerül, akkor nincs érem, mert visszafelé kettőt már nem tudtam volna megelőzni, egyet viszont már meg tudtam enni.
Iszonyú megterhelő verseny volt, a harmadik-negyedik körben mondtam magamnak, ha ez nekem fáj, akkor biztos a többieknek is. És fájt is nekik, mert maradtak le szépen. Az utolsó körben aztán már láttam, most nem az a lényeg, hogy próbáljunk felérni Kristófékra, mert akkor nem fogom tudni megelőzni, hanem szemétnek kell lennem, elkezdeni ütni a kezét, akadjunk össze újra és újra, így lemaradtunk, és így lett annyi helyem a végén, hogy a végén azt csinálhassam, amit ilyenkor kell. A hajrában én voltam a türelmesebb, a nyugodtabb, ezért lettem én a harmadik. Ha megpróbáltam volna utolérni Kristófékat, akkor Domenico beáll mögém, és a végén lehajráz, mert akkor nem tudtam volna ennyire éles maradni. Így viszont egyértelmű volt, azzal, hogy ők elmennek, mi meg verekszünk picit, meglehet a bronz. Ha picit még előrébb jöttem volna ki a fordulóból, és be tudtam volna menni Acerenza elé, akkor talán mehettem volna fényesebb éremért is – de hát Rasónak kellett most nyerni, mégiscsak huszonhét éves.
Régóta hajtjuk ezt a közös dobogót, meg mondogatjuk, hogy jó, majd az olimpián… Fukuokában próbáltam hinni benne, bár ott épp tizenhatodik lettem… Összességében 2022 óta megy ez, de sehol nem tudtuk megcsinálni, és már nem is nagyon reménykedtem benne, mert amikor nekem jött ki a lépés, akkor Rasónak nem, amikor neki, akkor nekem nem – mondjuk ilyenből volt a több… De örülök, hogy így sikerült, és amikor az utolsó egyenesbe odaértünk négyen, bennem volt, hogy igen, most végre meglehet a páros dobogó. Egy percig nincs bennem az, hogy féltékeny vagyok az aranyra – ennek ma így kellett lennie.
Az összes verseny esszenciája volt a mai úszás, amit a felnőttek között úsztam 2021 óta. Sokszor történt velünk sok minden, amiből mindig tanultunk, és emiatt voltam képes most teljesen higgadt maradni. Nem az feszített, hogy minél előbb Acerenza elé kerüljek, mert tudtam, hogy én tudok olyat, amit ő nem, taktikailag is és sebességben is. Laci bácsi is megmondta, itt az lesz elöl, aki végig nyugodt marad, nem siránkozik, hogy jaj, így a Szajna, meg úgy a Szajna, most visz a víz, meg hoz… Biztos voltam benne, ráérek hajrázni, csak mennem kell vele – amikor láttam, hogy felpörög, tudtam, még várnom kell, és eljött az pont, ahol picit megfáradt, én akkor váltottam ki mögüle és mentem el mellette. Utána próbált rám jönni, de akkor már késő volt.
Aztán most meglátjuk, mennyi pálinka kell a teljes fertőtlenítéshez. Betti jól van, de este azért még biztos ő is ráfrissít kicsit, nehogy maradjon valami lappangó cucc benne.”
A Tökéletes verseny nem léte… Dehogynem! bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.
