Tokió 2020 – A japánok többsége nem támogatja a külföldi szurkolók beutazását

A japánok többsége nem támogatja, hogy külföldi szurkolók jelen legyenek a tokiói nyári olimpián – derült ki egy közvélemény-kutatásból.

A helyiek attól tartanak, hogy a beutazók miatt ismét jelentősen nőne a koronavírus-fertőzöttek száma.
A Jomiuri című lap által készített felmérés alapján a válaszadók 77 százaléka ellenzi a külföldi látogatók beengedését, és csupán 18 százalék támogatja.

A japán kormány tervei szerint még ebben a hónapban dönthetnek arról, hogy adnak-e vízumot külföldi nézőknek a pandémia miatt tavalyról idénre halasztott olimpiára és paralimpiára. Később pedig arról határozhatnak, hogy a sportlétesítményekbe milyen arányban engedik be a szurkolókat. A közvélemény-kutatás szerint a japánok 48 százaléka úgy véli, hogy zárt kapuk mögött kellene megtartani az olimpiát, míg 45 százalék szerint nincs szükség a szurkolók teljes kizárására.

A nyári olimpiát – amely a halasztás ellenére megőrizte az elnevezését, a Tokió 2020-at – július 23. és augusztus 8. között tervezik megrendezni, a paralimpiát pedig augusztus 24-től szeptember 5-ig.

(MTI)

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.