Tokió 2020 – Adminisztratív hiba miatt hazaküldtek hat lengyel úszót

A Lengyel Olimpiai Bizottság (PZP) elnöke bocsánatkérésre kényszerült, miután adminisztratív hiba miatt az ország hat úszóját hazaküldték a pénteken kezdődő tokiói olimpiáról.

TI Fotó: Balogh Zoltán archív

A lengyelek eredetileg 23 úszót neveztek, de 17 fősre csökkent a sportági küldöttségük, miután az utolsó pillanatban kiderült, hogy hatan nem feleltek meg a vizes sportokat tömörítő szövetség, a FINA kvalifikációs szabályainak.

Pawel Slominski, a PZP elnöke bocsánatot kért, hangsúlyozva, hogy teljesen megérti az érintett sportolók csalódottságát.

“Ennek a helyzetnek nem szabadott volna előállnia. Teljesen érthető és jogos a versenyzők reakciója” – közölte a sportvezető.

Hozzátette: a hiba annak a törekvésnek a következménye, hogy a lehető legtöbb sportolót és edzőt akarták nevezni a játékokra.

A helyi média szerint a hat úszó Alicja Tchorz, Bartosz Piszczorowicz, Aleksandra Polanska, Mateusz Chowaniec, Dominika Kossakowska és Jan Holub. Tchorz, aki 2012-ban és 2016-ban is ott volt az ötkarikás mezőnyben, a közösségi oldalán fejezte ki dühét.

“Képzelje el mindenki, hogy öt évet áldoz az életéből azért, hogy rajthoz állhasson a világ legnagyobb sporteseményén. Aztán a végén jön a csalódás” – írta.

A SwimSwam szakporták szerint több lengyel úszó aláírt egy nyílt levelet, amelyben a PZP elnökségének lemondását követeli.

(MTI)