Torghelle kiállítása után Budapestre sietett

torghellesandor.jpg

Torghelle Sándor, a Carl Zeiss Jena labdarúgója pénteki kiállítása után azonnal a repülőtérre sietett és Budapestre utazott feleségéhez, aki még aznap egészséges kislánynak adott életet.

A magyar támadó a német másodosztályú bajnokságban szereplő csapatával a St. Pauli vendége volt Hamburgban. A 2-2-es döntetlennel végződött találkozón Torghellét a 16. percben kiállította a játékvezető, mert a heves vérmérsékletű futballista belerúgott az őt provokáló ellenfelébe.
   
Az OTZ című jénai lap beszámolója szerint Torghelle kiállítását követően néhány perccel idegesen telefonálgatott, majd a díszpáholyba sietett, hogy elkéredzkedjen a klub elnökétől, Rainer Zipfeltől. Miután engedélyt kapott arra, hogy terhes feleségéhez siessen Budapestre, taxival sietett a hamburgi repülőtérre és el is érte a magyar fővárosba induló gépet.
   
Amikor megérkezett a kórházba, már megszületett a kislánya. Torghellét azzal a feltétellel engedték el, hogy hétfőn ismét edzésre jelentkezik csapatánál.
   
A játékos minden bizonnyal komoly eltiltásra számíthat, miután a Német Kupában október 31-én a Nürnberg elleni találkozón kapott piros lapjáért három kupameccstől eltiltották. Mivel visszaesőnek számít, most ennél is súlyosabb büntetéssel kell számolnia, ráadásul klubja is fegyelmi vizsgálatot indított ellene.

MTI/dpa