Torna-vb – Sikeres amerikai felkészülés után a női válogatott

image

Sikeresen zárta az Egyesült Államokban megtartott edzőtáborozást az augusztus végén sorra kerülő világbajnoki válogatóra készülő magyar női tornászválogatott.

    A honi szövetség (MATSZ) pénteki tájékoztatása szerint a Böczögő Dorina, Gombás Laura, Lónai Hajnalka, Divéky Luca, Redl Roxana, Austin Sheppard összetételű csapat Dallas külvárosában, Planóban, két héten keresztül naponta két edzésen vett részt, s Draskóczy Imre vezetőedző tájékoztatása szerint ezalatt az idő alatt teljesen összekovácsolódott az együttes.
    A szakember azt mondta, két komoly szakmai nyereséggel zárult az egyesült államokbeli edzőtábor, egyrészt a lányok teljesen befogadták a már magyar színekben versenyző, amerikai Sheppardot, másrészt kialakult egyfajta egészséges rivalizálás Böczögő és Sheppard között, így a két tornász mind a négy szeren egyre jobb és jobb teljesítményre sarkallja egymást.
    "Szenzációs edzőtábort zártunk, ilyen jól még soha nem sikerült" – idézte a MATSZ közleménye Draskóczyt. "Nagyon büszke vagyok a lányokra, hiszen a kiváló teljesítmények mellett teljesen egységessé vált a csapat. Austin megtalálta helyét az együttesben, és a csapat is teljesen elfogadta."
    A női válogatott Tóth Renátával és Szabadffy Szilviával kiegészülve hétfőtől augusztus 31-ig, a férfi és női vb-válogatóig Tatán készül, Sheppard viszont csak augusztus 27-én csatlakozik az együtteshez, addig ugyanis Amerikában edz.
    Az olimpiai kvalifikációs torna-világbajnokságra október 8. és 16. között kerül sor Tokióban.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.