Merész tervet dédelget a Juventus, hiszen a Chelsea-től meg kívánja vásárolni Fernando Torrest. Köztudottan a Chelsea-ben elég hullámzó formát mutat a spanyol válogatott csatára, ám a torinóiaknak így is kell nyártól.
Már javában készülnek a tervek, persze elsősorban inkább a pénztárcát kell felkészíteni a vételre, hiszen a Chelsea annak idején 50 millió fontért vásárolta meg az ibériai támadót. Most aligha kérhet ennyit Torresért a londoni klub, hiszen nincs éppen olyan kirobbanó formában már, mint évekkel ezelőtt volt.
Fabio Paraciti, az olasz zebracsíkos mezesek klubjának sportigazgatója elmondta, hogy tárgyalt Fernando Torres volt menedzserével, Margarita Garayval, aki igen jó kapcsolatot ápol a szőke spanyol játékossal.
– Megkértem arra Margaritát, hogy vegye fel a kapcsolatot a csatárral – árulta el Paraciti.
Igaz, nem rejtette véka alá azt sem, hogy a Juventus általános igazgatója, Giuseppe Marotta felvetett egy közbülső megoldást is. Azzal a javaslattal állt elő, hogy először csak egy idényre vegyék kölcsönbe a Chelsea-től Torrest, és az idő alatt kiderülne, hogy végleges vásárlást megér-e?
– Elvégre kinek kell egy zsákbamacska..? – vetette fel Giuseppe Marotta.