Totaldamage Fighter 2013 kiemelt: Kálucz Martin

kálucz.jpg

Totaldamage Fighter 2013 ugyan egy nyereményjáték volt, melynek közönségdíjasa Nánási Fatime lett, az indulók közül pedig Birics Tamást (hamarosan jön a cikk) választottuk szakmai díjazott címre, de szeretnénk kiemelni több magyar harcost, akik valóban megérdemlik az elismerést. Sényei László után a sort Kálucz Martinnal folytatjuk. Martin 2013-ban nagyon aktív és kimondottan sikeres évet zárt, hiszen hazai MMA és K-1 tornagyőzelem mellett novemberben Liberecben WKU világbajnoki címet nyert. Ezt követően MMA-karrierjének irányítását új menedzser vette át, a kitűnő kapcsolatokkal rendelkező horvát Zvonimír Brala segíti pályafutását. Minden adott hát a fiatal debreceni harcos számára, hogy 2014-et is sikeresen zárja. Martin gondolatai a Totaldamage Fighter 2013 elismerésről és a 2013-as évről.

Nagyon köszönöm a lehetőséget, hogy a kedvenc honlapom gondolt rám és beválogatott a Totaldamage Fighter 2013 kiemletek közé.

Mindig is örömmel fogok visszagondolni a 2013-as évemre, hiszen úgy gondolom, hogy eredményesen zártam. 8 MMA mérkőzésemből mind a 8-at sikerült megnyernem úgy, hogy kivétel nélkül egyiket se bíztam a pontozókra és a novemberi meccsen sikerült világbajnoki címet szereznem Csehországban. A fő sportágamon kívül úgy hozta a sors, hogy K-1 szabályrendszerben is kipróbálhattam magam egy nehézsúlyú 4-es tornán, amit ugyancsak megnyertem. Én csakis magamnak akarok megfelelni, ezen kívül senkinek nem akarok bizonyítani, viszont tudom, kik azok az emberek, akik önzetlenül, minden érdektől elkülönülve segítettek, a jövőben csakis velük akarok együtt működni és azt is tudom, hogy kik azok a negatív emberek, akik páva módjára, érdekből voltak mellettem, tőlük egy életre meg akarok szabadulni…

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren! 5816957

Az eredeti cikkhez kattintson ide!

Share: