Tovább közösen az MVM-mel

Egy újabb nagyszerű partner hosszabbította meg együttműködését szövetségünkkel – amiből elsősorban a magyar úszóválogatott tagjai profitálnak 2026-ban is.

Továbbra is a magyar úszósport partnere lesz az MVM Csoport, amely 2026-ban is kiemelt támogatója lesz versenyeinknek és versenyzőinknek.

„Nekünk, úszóknak, akik már hajnalban azzal kezdjük a napot, hogy a sportágnak hódolunk, különösen nagy jelentősége van az energiának, legyen az akár a belső motor, ami hajt minket, vagy a külső körülmények, amelyek komfortunkat szolgálják. A magyar energiaszektor egyik legnagyobb szereplője nem csak szolgáltatásaival támogatja a magyar úszóválogatottat, hiszen az MVM – ahogy már évek óta – idén is szövetségünk kiemelt partnere. Ezúton is köszönjük az MVM támogatását, további közös sikereket és energiával teli, eredményes versenyszezont kívánok sportolóinknak!” – mondta Wladár Sándor a Magyar Úszó Szövetség elnöke.

Írta a Magyar Úszó Szövetség