Továbbra is százszázalékos a Kisvárda az NB I-ben

Az eddig százszázalékos MTK Budapest és a Kisvárda összecsapásával indult az NB I 3. fordulója, péntek este. Tapogatózó játékkal indult a mérkőzés, az első lehetőségre a 11. percig kellett várni, ekkor Grozav tört előre ziccerben, lövését Dombó védte lábbal. A félidő feléhez érve a Kisvárda több lehetőséget dolgozott ki, előbb Asani próbálkozását hárította Mijatovic, majd az albán támadó 30 méterről eleresztett lövése ment mellé.

Mégis a 32. percben szinte a semmiből megszerezte a vezetést az MTK: Grozav passzolt Balázshoz, aki lekészítette a feladónak a labdát és 18 méterről kilőtte a bal alsó sarkot – megszerezve ezzel szezonbeli második találatát. A játékrész zárómomentumaként Nagy bal oldali beadását követően Miovski droppból alig lőtt a jobb felső mellé.

A szünet után egy kisvárdai védelmi hibát kihasználva Palincsár alig tekert mellé. Tíz perccel később Navrátil 19 méteres lövését fogta Mijatovic, majd az ötös sarkáról ismét az MTK kapusa védett. A lendületben játszó vendégek Hej és a nyáron szerződtetett Mesanovic fejesgóljaival hat perc alatt megfordították a meccset. A hajrában némi szabálytalanságok voltak még, de helyzetet és újabb találatot viszont nem hoztak a hátralévő percek.