Triálosok a European Youth Games sorozaton

A három fordulós nemzetközi versenysorozat első két állomásán nagyszerű eredményekkel zártak a magyar UP versenyzők. A magyar-lengyel-szlovák versenyzők, szülők és edzők között kialakult szoros barátságnak köszönhetően az idei évben útjára indult az European Youth Games versenysorozat, melynek keretein belül mindhárom országban rendeznek egy-egy fordulót.

Az első versenyt a HegeSport Egyesület szervezte Cegléden, a második fordulót pedig két héttel később az MKS Ochotnica egyesület Lengyelországban. Mindkét helyszínen színvonalas, nemzetközi szintű pályákat építettek a szervezők.



Az időjárás ellentétes volt, míg a ceglédi fordulón a hatalmas hőséggel, addig a lengyelországi versenyen a szakadó esővel kellett megküzdeni a versenyzőknek. Két fordulót követően Demeter Mihály két győzelemmel, magabiztosan vezeti a korosztályát. A Cadet kategóriában  Fark Zalánnak és Balog Leventének köszönhetően az első két helyen magyar versenyző várja az utolsó, szlovákiai futamot.

Az EYG sorozat kiváló lehetőséget biztosít az utánpótlás világbajnokágra való felkészülésre, valamint tovább erősíti a három ország közötti sikeres együttműködést.

EREDMÉNY

2024szo15júnEgész napCeglédi Extrém Sportnap és Triál KupaCegléd – GyógyfürdőSzakágTrialKategóriaMKSZ Magyar Kupa

Magyar Kerékpáros Szövetség