Tudósítás: Előny a Nyíregyházánál

Roplabda.jpgHat év után került ismét két vidéki csapat a döntőbe, a Nyíregyháza az 5., míg a Gödöllő az első bajnoki címét szerezheti meg. A finálé első mérkőzésén a nyírségiek hazai pályán 3:0-ra nyertek, így 1-0-ra vezetnek a három győzelemig tartó párharcban. Folytatás vasárnap, Gödöllőn.

Női röplabda-bajnokság, döntő, 1. mérkőzés:

Betonút NRK-Nyíregyháza – TEVA Gödöllői RC 3:0 ( 23, 18, 18)
Nyíregyháza, 700 néző
Vezette: Mocsnik, Elsik

Nyíregyháza: Akimova 3, Katona 12, Erdősné 11, Martinez Adlum 11, Botos 9, Merkószki 9, Cs.: Bodnár, Szakmáry
Gödöllő: Gudmann 1, Mester 10, Kurucz 3, Vargáné 3, Bajárné 13, Kovács T. 8, Cs.: Kötél D. (liberó), Szívós 1, Széles 3, Kötél Zs.

Ludvig Zsolt: Az első lépcsőfokra felléptünk, bízom benne, hogy a létrán tovább tudunk kapaszkodni a gödöllői meccsen is.

Hollóssy László: Elsőre nem volt ez rossz, bár hitben és fegyelemben egy kicsit többet kell nyújtanunk a folytatásban.

A hazai együttes azonnal magához ragadta a kezdeményezést, 20-18-as vezetésnél hatott Ludvig Zsolt időkérése, hiszen ezt követően négypontos előnyt szereztek a nyíregyházi lányok, és a kubai légiós sáncával megnyerték az első játszmát.

A második felvonás jóval simább volt, hiszen Merkószki vezérletével 17-9-re elhúzott a Nyíregyháza, ráadásul több demoralizáló pontot értek el. Érdekesség, hogy 20-15-ös előnynél pályára lépett a mindössze 15 éves Szakmáry, aki a hálóba nyitott, így el is hagyta a pályát.

A harmadik játékrészben partiban voltak a vendégek, 8-7-re vezettek is, de a szabolcsiak zsinórban hat pontot szereztek, és 13-8-ra alakították az állást. A Nyíregyháza megtartotta ezt az előnyt, így 1-0-ra vezet összesítésben a bajnoki sorozatban.

Mobilpress