UEFA Kupa – Idegenbeli bravúr kell a Werdernek és a Kijevnek

foci1.jpg

A Hamburg és a Sahtar Donyeck várja kedvezőbb helyzetből a labdarúgó UEFA Kupa elődöntőinek csütörtöki visszavágóját.

A német párharcban a Hamburg jó előjelekkel fogadja a Werder Brement, és miután az első találkozón, Brémában 1-0-s győzelmet aratott, akár egy gólnélküli döntetlennel is bejuthat a május 20-i, isztambuli döntőbe.
   
Az északnémet gárdák két héttel ezelőtt a Német Kupa elődöntőjében is összecsaptak, akkor a Werder tizenegyesekkel bizonyult jobbnak riválisánál, ennek megfelelően Martin Jol, a hamburgiak holland edzője azt nyilatkozta, hogy külön gyakoroltatta a büntetőrúgásokat játékosaival.
   
"Remekül alakulnak a dolgok – mondta a szakvezető. – Május van és kizárólag fontos meccsek állnak előttünk. Ez a lehető legjobb, ami a futballistákkal történhet."
   
A hazaiak minden bizonnyal a horvát csatárduóval, a sérüléséből felépült Mladen Petriccsel és Ivica Oliccsal rohamozzák majd a brémai kaput, a perui Paolo Guerrero eltiltás miatt nem játszhat. A vendégeknél valószínűleg visszatérnek a kisebb sérülésekkel bajlódók, a brazil karmester, Diego, valamint a török származású középpályás Mesut Özil.
   
Az ukrán házi elődöntőben a Dinamo Kijev saját dolgát nehezítette meg azzal, hogy az első találkozón, hazai pályán csak 1-1-es döntetlent ért el a Sahtar Donyeck ellen. A fővárosiaknak azért is nagyon nehéz dolguk lesz az Olimpijszkij Stadionban, mert a Donyeck a legutóbbi négy, saját pályáján megvívott európai kupamérkőzésén még csak gólt sem kapott.
   
A Dinamo azonban idén már harmadszorra kerül hasonló helyzetbe, hiszen a legjobb 32 között a spanyol Valenciát búcsúztatta – két döntetlen után – idegenben lőtt gólokkal, majd a következő fordulóban az ukrán Metaliszt Harkovot győzte le, szintén vendégként szerzett találataiknak köszönhetően.
   
A Kijevnél hiányozni fog a sérült védő, Tarasz Mihalik, ugyanakkor valószínűleg visszatér a csípősérüléséből felépült támadó, Artyom Milevszkij.
   
A Sahtarnál – amely fennállása óta először juthat be európai kupadöntőbe – úgy tűnik, mindenki hadra fogható, ám az eltiltott Alekszandr Kuher hiányzik a védelemből.
   
"A második összecsapás még keményebb lesz – nyilatkozta Mircea Lucescu, a donyeckiek román trénere. – Néha nehezebb otthon játszani, mint idegenben."