Új szakmai vezetője lett az Újpestnek

ice_hockey.jpg

A szlovák Eduard Giblak lett az elmúlt időszakban gyengén szereplő Újpest jégkorongcsapatának szakmai vezetője.

    Az eddigi vezetőedző, Pék György, valamint a másodedző, Baróti Zsolt a szakmai stáb tagja marad – olvasható a klub honlapján.

    A szerdán munkába álló Giblak korábban már dolgozott Újpesten, és most azzal együtt vállalta, hogy segíti a csapatot, hogy érvényes szerződés köti szlovákiai klubjához, az Iglóhoz (Spisská Nová Ves).

    Az Újpest az ötcsapatos középszakaszban a negyedik helyen áll tíz mérkőzésből aratott három győzelemmel. A gárda legközelebb pénteken lép jégre, amikor a listavezető Dunaújváros vendége lesz.