Újabb két játékost igazolt a River Plate – HIVATALOS

Az aktuális átigazolási időszakban jelentős változások mentek végbe az argentin bajnokságban (Liga Profesional) szereplő River Plate játékoskeretében…

(Photo by Hernan Cortez/Getty Images)

A River Plate az elmúlt hétvégén erősítette meg, hogy a csapat szerződtette Rodrigo Villagrát a Talleres Córdobától, valamint megszerezte Agustín Sant’Anna játékjogát a Defensa y Justicia együttesétől.

A 22 éves védekező középpályás a Rosário Central együttesében nevelkedett, 2021 óta állt a Talleres alkalmazásában. Villagra azóta 119 mérkőzésen lépett pályára a csapat színeiben, miközben tavaly a Liga Profesional nevű kiírásban 26, majd a Copa de la Liga Profesional küzdelemsorozata alatt 13 találkozón jutott szóhoz. Az elmúlt időszakban már európai csapatok is érdeklődtek a megszerzése iránt, ő azonban egyelőre maradt hazájában és a tavalyi országos bajnok egyesülethez tette át a székhelyét.

A 26 esztendős uruguayi jobbhátvéd hazájában a Cerro, a Nacional és a Deportivo Maldonado együttesében szerepelt, majd 2023-ban igazolt át Argentínába, ahol tavaly a Defensa alapembere volt. Sant’Anna az előző esztendős során 45 tétmérkőzésen két találatot és négy előkészítést szorgoskodott össze a fővárosi csapat színeiben, miközben mindkét szélen és akár a pálya középső részén is bevetésre került.

 

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!

fociclub

A Újabb két játékost igazolt a River Plate – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.