Újabb külföldi feladatok előtt játékvezetőink

image

Fiatal FIFA játékvezetőink eredményesen teljesítették a nemzetközi kupák második selejtezőkörében kapott feladatokat, és mindhárman új megbízásokat kaptak az UEFA játékvezetői bizottságától.

A Európa Liga selejtezőjének következő fordulójában Fábián Mihály, Varga Zsolt dr, Viszokai László és Solymosi Péter a Bnei Yehuda Tel-Aviv – Helsingborgs IF mérkőzésen működik közre, az Andó-Szabó Sándor, Albert István, ifj. Tóth Vencel, Iványi Zoltán négyes a CD Nacional – BK Häcken párharc első mérkőzésének résztvevője lesz, míg a Bognár Tamás, Lémon Oszkár, Berettyán Péter, Veizer Roland játékvezetői csapat a visszavágók közül a CS Gaz Metan Medias – 1. FSV Mainz 05 (GER) találkozót dirigálja.

Előtte Bognár Tamásra még fontos feladat vár, hiszen hétfőn elutazott Romániába, ahol az U19-es Eb-döntőn bíráskodhat.

E hét közepén a Vad II István, Ring György, Szpisják Zsolt trió útra kelt Kolumbiába, a fiatal magyar csapat az U20-as vb-n bizonyíthatja tehetségét.

 Női játékvezetőink is szerephez jutnak a közeljövőben, Kulcsár Katalin Szlovéniába utazik – asszisztense Hima Andrea – a női BL 3. csoportjának mérkőzéseire. A résztvevő csapatok a Rayo Vallecano de Madrid, a ŽNK Krka, a Peamount United és a Pärnu Jalgpalliklubi.

Ugyancsak Kulcsár Katalin vezeti a Svájc – Románia női Eb-selejtezőt szeptemberben, asszisztensei Kulcsár Judit dr. és Makkosné Petz Brigitta lesznek.

Urbán Eszter Észtországban, a női U19-es Eb-selejtező csoportmérkőzésein működik közre, segítője: Török Katalin lesz. A résztvevő csapatok: Csehország, Lengyelország, Ciprus, Észtország.

A strandlabdarúgó vb-döntőt szeptemberben, az olaszországi Padovában rendezik. Ahogy ezt „megszokhattuk” Mészáros István révén – aki három éve a döntőt vezette – ismét érdekeltek leszünk.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.