Újabb tanácskozás a tervezett sportirányításról

image

„A magyar sport jövője” címmel a hazai sportirányítás tervezett struktúrájáról rendeztek tájékoztató fórumot Győrben. A konferencia szervezője a Magyar Sporttudományos Társaság volt, a résztvevők között ott volt Dr. Gémesi György, a Nemzeti Sportszövetség elnöke is.

A kétnapos tudományos konferencia nyitórendezvényén a készülő sporttörvényről tartottak előadásokat a meghívottak. Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Győr polgármestere nyitotta meg a tanácskozást, majd a MOB jövőbeni feladatvállalásairól beszélt Molnár Zoltán, a szervezet főtitkára. Balogh Gábor sportügyekért felelős miniszterelnöki tanácsadó arról a problémahalmazról tartott előadást, melyet a megyei sportvezetőkkel folytatott megbeszélései révén gyűjtött egybe.

– Nagyon hasznos volt ez a fórum – nyilatkozta Dr. Gémesi György, az NSSZ elnöke. – Örömteli, hogy a Magyar Sporttudományos Társaság igen színvonalas konferenciája egyik fő elemeként teret adott az újabb konzultációra. Továbbra is kérdés, hogy az MSTT és a hozzá hasonló civil sportszervezetek miként fognak működni az új sportirányítási rendszerben, melyet a kormányzat minél hamarabb szeretne bevezetni.

Az NSSZ első embere elmondta: a Nemzeti Sportszövetség továbbra is gőzerővel dolgozik a 2017-es Világjátékok pályázatának elkészítésén, melynek leadási határideje közeleg. – Rajtunk nem fog múlni a siker – tette hozzá Dr. Gémesi György.