Újévkor indul a dél-amerikai Dakar-rali

dakar1.jpg

Az újesztendő első napján kezdődik Buenos Airesben a Dakar-rali, a világ legnehezebb autós terepversenye, amelyet már második alkalommal rendeznek meg dél-amerikai helyszíneken.

    A január 16-ig zajló száguldáson várhatóan több mint 350 jármű autó, motor, quad és kamion – vesz részt, magyarok, akik eddig szép számmal indultak, ezúttal nem állnak rajthoz. A versenyen 14 szakaszt bonyolítanak le, a táv kilencezer kilométer, ebből 4.800 a mért. Hét szakaszt Argentínában rendeznek meg, további hetet pedig chilei terepeken. A száguldás – akárcsak a legutóbbi versenyen – az argentin fővárosban fejeződik be.

    Etienne Lavigne versenyigazgató egy hónapja azt mondta, hogy a klasszikus terepviadal előbb-utóbb visszatér Afrikába. "Több ötletünk van a fekete kontinens déli és keleti részét illetően 2011-re" – fogalmazott.

    A világ leghíresebb tereprali-viadala idén költözött Dél-Amerikába, miután eredeti helyszínén terrortámadások veszélye miatt nem lehetett lebonyolítani. A tavalyi törlésről egy nappal a rajt előtt, január 4-én határoztak; a verseny 1979 óta íródó történelmében példátlan döntés azért született meg, mert nem lehetett garantálni a versenyzők és a kísérők testi épségét a nyolc mauritániai szakaszon.

    A legutóbbi megmérettetést az autósoknál a dél-afrikai Giniel de Villiers, míg a motorosoknál a spanyol Marc Coma nyerte.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.