Ismét magyar játékvezető nevét harsogják majd a hangfalak Londonban a 2012-es nyári olimpiai játékokon. Újra, mint eddig sokszor – három olimpián és számos rangos versenyen – ott lesz egy olyan ember, aki a magyar röplabdasport zászlóvivője, akinek neve hallatán tudja mindenki: röplabda, Magyarország.Ő Hóbor Béla, egy igazi úriember, a szakma legjobbja, aki olyan tudással és tapasztalattal rendelkezik, amelyről néhányan csak álmodni mernek.
Egy nemzetközileg elismert szaktekintély, az egyik legkiválóbb, ha nem a legkiválóbb játékvezető a röplabda világában. A nagy hírrel kapcsolatban elsőként a hunvolley.hu-nak adott exkluzív interjút.
– Milyen érzés a csúcson lenni? Ugye mondhatjuk, mint a sportolóknál, a játékvezetőknek is a csúcs az olimpia, tehát az olimpián való részvétel?
– Ez így van. A játékvezető számára is a legnagyobb dolog az olimpiára való kijutás. Számomra ez negyedik alkalommal adatik meg és végtelenül boldog vagyok emiatt. Nagyon jó érzés, tegnap kaptam meg az értesítést a Nemzetközi Röplabda Szövetségtől.
– 2000 Sydney, 2004 Athén és 2008 Peking. Van szívednek kedves helyszín? Hol érezted legjobban magad?
– Utólag visszagondolva talán Sydney, mert ez volt az első olimpia az életemben és ezen az olimpián egy óriási megtiszteltetés ért, a férfi döntőben második játékvezető lehettem. A következő Athén volt, de bevallom őszintén nem volt annyira kellemes emlék. Nem a mérkőzések miatt, hanem a körülmények nem voltak megfelelőek. Talán emlékszel rá, hogy az nem volt egy kész olimpia. A parkosítás, a kiszolgáló helységek bizony-bizony az utolsó pillanatban készültek el. A pekingi olimpia a tökéletesség határát súrolta, lehetett látni, hogy a pénz nem számított. Ha jól emlékszem csak a röplabda versenyeken 1500 önkéntes dolgozott a teremröplabdáért, ami egy óriási szám.
Visszatérve az első kérdésedre a legkedvesebb helyszín Sydney és a legkedvesebb mérkőzések a döntők, mert erre emlékszik az ember a legszívesebben. De hangsúlyozom, az olimpiára nem szabad úgy kimenni, hogy a döntőt vezetem vagy sem, mindig az első mérkőzéssel kell kezdeni és lépni a következőre. Minden egyes mérkőzésen a maximális teljesítményt kell nyújtani.
– Egy kicsit utazzunk vissza időben. Hogy kerültél a röplabda közelébe? Hogy lesz az emberből játékvezető?
– A XVI. kerületben, a Corvin Mátyás Szakközépiskolában érettségiztem. Volt ott két nagyon kedves testnevelő tanár, a Keszthelyi házaspár, akik bár szertornászok voltak, de nagyon szerették a röplabdát is, ami miatt az osztályok közötti bajnokságokon a röplabda dominált. Ezeken a versenyeken a játékvezetők azokból az osztályokból kerültek ki, akik nem játszottak. természetesen én is sorra kerültem, és akkor szembesültem azzal, hogy a röplabdázásnak nem csak azok a szabályai, hogy kint vagy bent van a labda, hanem sokkal összetettebb. Ebben az időben, 1977-ben a Budapesti Röplabda Szövetség egy alapfokú játékvezetői tanfolyamot hirdetett és arra jelentkeztem. Ott kezdődött az egész, hogy ’77 májusában levezettem egy serdülő másodosztályú mérkőzést és mondhatom onnan töretlenül ívelt a pályám fölfelé.
– Térjünk vissza a jelenhez. Mi kell ahhoz, hogy valaki kijusson egy olimpiára, mint játékvezető? Mi alapján választják ki az arra legérdemesebbet?
– Gondolom az elmúlt négy év teljesítményét veszik figyelembe. Minden év januárjában a Nemzetközi Szövetség vezérkara összeül és ennek a vezérkarnak az egyik bizottsága, a játékvezetői bizottság megvizsgálja az addigi teljesítményt. Gondolom ez is közre játszott abban, hogy kijutottam az olimpiára.
– Egy nemzetközi vagy bármilyen verseny idején másra is van időtök vagy ilyenkor csak a munka van?
– Ez nagyon változó, mivel nagyon sűrű a program minden egyes verseny alkalmával. Az olimpiákat tekintve Sydney-ben volt időm. Ott minden másnap elmentem az Operaházhoz, ami egy fantasztikus dolog volt. Pekingben pedig volt szerencsém a Nagy Falon sétálni. Más az olimpia és más mondjuk egy Bajnokok Ligája. Ott egyik nap megyünk, levezetjük a meccset és másnap már utazunk is vissza.
– Mi a következő lépcsőfok, mit tervezel?
– Ebben az évben betöltöm az 55-dik életévemet, ami egy olyan határ, ami után már nemzetközi szinten nem bíráskodhatok. Bár december 31-el szögre kell akasztanom a sípot, de szeretnék továbbra is röplabdával foglalkozni, akár játékvezetői megfigyelőként, akár supervisorként különböző nemzetközi eseményeken (Világkupa, BL, stb.), bízom benne, hogy lesz lehetőségem.
