Urbán Flórián: Nem koncentráltunk megfelelően

image

A Vasas Szombathelyen lépett pályára, és sima vereséget szenvedett a Haladástól.
Urbán Flórián, az angyalföldi klub szakvezetője szerint nem volt megfelelő a koncentrációja a csapatnak és úgy érzi, a mérkőzés elején jobbak voltak a vendéglátó Haladás együttesénél.
„A mérkőzés elején játékban jobbak voltunk a  Haladásnál, és a vezetést is megszerezhettük volna. Ám megint nem koncentráltunk megfelelően, hiába mondtam el hét közben, hogy mire kell figyelni az ellenfélnél, mégis ilyen átbeszélt szituáció után kaptuk az első gólt. A kiállítást követően két lehetőségünk volt: vagy sikerül szépítenünk, vagy pedig nagy vereségbe futunk bele. A koncentráció hiánya miatt kimaradt tizenegyes fordulópont volt. Ilyen állapotban vagyunk, talán sikerül ezen valahogy változtatni. Sajnos amíg az egyéni hibákat nem küszöböljük ki, addig gondban leszünk. Kimegyünk, játszogatunk, aztán jönnek az egyéni bakik. Nem rózsás a Vasas helyzete, de a játékosoknak saját magukért kell játszaniuk, akinek nem tiszta a feje, szóljon bátran. Azért mert bizonytalan a helyzet, nem muszáj elbambulni a tizenhatoson belül.”