USOC: több millió dolláros szponzori veszteség

home_depot.jpg

Jelentős anyagi veszteség érte az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságát (USOC), miután a Home Depot áruházlánc jelezte, hogy nem hosszabbítja meg több millió dolláros szponzori szerződését.

A cég emellett megszünteti a sportolók számára 1992-ben indított munkáltatói programját, melynek keretében az olimpiára készülő amerikai versenyzőket rugalmas beosztással, részmunkaidőben, de teljes bérért és más egyéb juttatásokért foglalkoztatott. Jelenleg 86 sportoló dolgozik ilyen formában a Home Depotnál, az ő számukra a cég teljes munkaidős állásokat ajánl majd fel.
   
A szponzori szerződés a legutóbbi négyéves periódusban 15 és 20 millió dollár közötti összeget hozott az USOC-nak, mely azon dolgozik, miként tudná a kieső összeget pótolni, illetve a programban részt vevő sportolókat kárpótolni. Ennek érdekében a 2010-es téli játékokra készülőknek rendszeres havi juttatást akar folyósítani a szervezet, s a nyári olimpiai sportágakban érdekelteknek – egyszeri alkalommal – 5000 dollárt fizetne. Mindezek mellett az egészségbiztosítást is állná számukra.
   
"Fájlaljuk, hogy a Home Depot így döntött, ugyanakkor nagyon hálásak vagyunk a vállalatnak az eddigi segítségéért" – kommentálta a hírt az USOC szóvivője.

MTI

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.