Úszás: hat kínai úszó doppingolt, jelentés a WADA felé

uszomedence

Hat kínai úszó akadt fenn a doppingvizsgálatokon tavaly augusztus vége óta és a Kínai Doppingellenes Ügynökség szerint – szemben a The Times brit lap beszámolójával – minden esetet jelentettek a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnek (WADA). uszomedence

A kínai ügynökség igazgató-helyettese, Csao Csien elmondta: augusztus végén és szeptember elején három úszó szervezetében mutattak ki klenbuterolt, büntetésüket pedig hamarosan nyilvánosságra hozzák. Idén januárban újabb három úszó mintájában találtak tiltott szert. Az ő esetükben folyik a vizsgálat és a WADA-szabályzata alapján járnak el. Neveket egyelőre nem közölt.

„A kezdetek óta egyetlen pozitív doppingesetet sem tusoltunk el.” – jegyezte meg Csao hozzátéve: a The Times meglehetősen homályosan fogalmazott, de nem igaz, hogy szerették volna eltitkolni az eseteket.
A brit lap egy névtelenséget kérő informátor jelentése alapján azt írta, a következő hónapban esedékes nemzeti bajnokság előtt a kínai illetékesek el akarták kerülni a botrányt, ezért nem akarták jelenteni a doppingeseteket a WADA felé.

A The Times szerdán azt is állította, hogy az orosz úszók éveken keresztül szisztematikusan doppingoltak.

MTI

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.