úszás: példaértékű lesz a Négy Nemzet úszóverseny

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke példaértékűnek nevezte a Négy Nemzet elnevezésű versenyt, amelyre péntektől vasárnapig a margitszigeti Széchy Tamás Uszodában kerül sor.

MTI Fotó: Mohai Balázs archív

A MÚSZ hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján Wladár elmondta, az egész világon ez lesz az első nemzetközi úszóverseny a koronavírus-járvány csillapodása óta.

“Példaértékű, példamutató, egyben jó lehetőség a sportolóknak, hogy megméressék magukat, és megmutassák, hol tartanak a felkészülésben. Mindannyian várták már, hogy végre történjen valami”

– nyilatkozta az elnök.

A magyar versenyzőknek előfutam-rendszerű lesz a viadal, közülük a két legjobb kerül a döntőkbe, ahol a meghívott nemzetek két-két úszóval képviseltetik magukat. A csehek és az osztrákok mellett eredetileg a németek jöttek volna, helyettük végül a lengyelek érkeznek.

Wladár hozzátette, olyan célokat tűznek ki az úszók elé, hogy egyre motiváltabbak legyenek, a közeljövőben pedig a jelenlegi helyzetben nagyobb lesz az értéke az utánpótlás és a felnőtt országos bajnokságoknak.

Rávilágított, hogy a budapesti viadal az idén nyárra tervezett – de egy évvel elhalasztott – tokiói olimpia úszóversenyeinek időpontjában lesz. Az eseményt zárt kapuk mögött, a higiénés szabályok maximális betartása mellett rendezik, a M4 Sport mindhárom napon élőben közvetíti a futamokat.

“Reményeim szerint rangos és komoly verseny lesz” – szögezte le.

Sós Csaba szövetségi kapitány, a Testnevelési Egyetem úszótanszékének vezetője közölte, a kapitányi szerepe ezúttal csekély, hiszen a változó formák miatt nem lett volna értelme válogatót tartani és válogatott keretet hirdetni.

A felmérő versenyeken látottak alapján úgy látja, nagyon vegyes a kép, a világbajnok Milák Kristóf például “teljesen készületlen”, ennek ellenére “hihetetlen” időeredményeket produkál. Sós Csaba úgy fogalmazott, az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina óta nem volt olyan zseni a magyar úszósportban, mint a Budapesti Honvéd fiatal klasszisa.

Sós elárulta, a koronavírus-járvány ideje alatt elsősorban a tudományos munkájára összpontosított, hogy a felhalmozódó, korábban csak korábban csak szájhagyomány útján terjedő szellemi tőkét megosszák a fiatalokkal.

 

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS