Úszó vb: Kós Hubert – újabb csúcs, újabb döntő

Kós Hubert „két és fél” országos csúcs részese volt a világbajnokság utolsóelőtti napján: a mixed gyorsváltó rekordja mellett ötven háton a délelőtti beállítás után este immár „rendes” csúccsal kvalifikálta magát a döntőbe, az ötven távokban középdöntőzők közül egyedüliként. Molnár Dóra harmadik vb-döntőjében harmadszor is 7. lett 200 háton.

Az esti szeánsz Molnár Dóra hetedik helyével indult – először is jár a taps, hogy Dóra megtörte a hölgyek rossz sorozatát, elvégre az elmúlt időszak vb-özönéből kiemeltnek számító fukuokai eseményen, majd a tavalyi olimpián női versenyzőink közül senki sem tudott egyéni számban finálét úszni. Ugyanakkor nyilván komolyabb elemzést igényel kiváló mesterétől, Horváth Tamástól, hogy a péntek reggeli, szédületes egyéni csúcsot követően miért jött gyengébb időt már a középdöntőben is, hogy aztán még tovább lassuljon a fináléra. Így is három századon múlt, hogy a 2022-es és 2024-es 7. helyről legalább eggyel elmozduljon; igaz, ha a reggeli, parádés időeredményből tudott volna faragni, más helyezések is szóba kerülhettek volna. Miközben az ősztől szintén Amerikába készülő kiválóságunk amondó volt: „ugyanolyan jónak éreztem, mint amikor a jó időt jöttem, semmi sem utalt arra, hogy ennyivel lassabb vagyok. Sajnálom, hogy megint nem sikerült elmozdulni a hetedik helyről, bár elégedetlen sem lehetek, hiszen legalább megvolt a döntő, ahová nyolcadikként kerültem be, azaz eggyel csak sikerült előrelépni” – tette még hozzá, edzője pedig azzal egészítette ki mindezt, hogy a „nem tudjuk háromszor leúszni” kitétel éppenséggel aligha illik Dórára, korábban ugyanis sosem volt gondja azzal, hogy javuljon az előfutamhoz képest.

Az ugyanakkor látszik, hogy aki az edzések mellett rengeteget versenyez, mint Kós Hubert, az folyamatosan javul. A többiek az esti ötvenek alkalmával nagyjából ugyanannyit jöttek, mint délelőtt – ami nem lett elég a döntőhöz. Senánszky Petra 14. helyen zárt, mint mondta, „az jó dolog, hogy most már folyamatosan hozom a 25 alatti időket, viszont az is komoly megtapasztalás volt, hogy az első napi váltó után mi minden kell ahhoz, hogy a hetediken is jól sikerüljön minden. Nem vagyok elégedetlen, de egyértelmű, hogy még fejlődni kell, hiszen attól most messze voltam, ami a döntőhöz kellett.”

Ugyanez állt Fángli Henriettára is, aki 50 mellen végül 16. lett. Neki is jóval a saját országos rekordját felülmúló idő kellett volna a nyolcadik helyhez – „ez még most nem megy, de én most úgy jöttem ide, hogy mosolyogva fogom végigcsinálni az egészet, élveni akarom – és ez végül sikerült is.”

Jászó Ádám Kós Hubert társaságában az 50 hát második középdöntőjében tempózott. Ugyanakkor a rajt előtt történtek nagyon ellentétes hatást váltottak ki – Ádámnak saját bevallása szerint iszonyúan bezavart az, hogy az egyik orosz valami gondot jelzett a lábtámasznál (ami nem kizárt, hogy megrendezett színjáték volt, elvégre a futamot nagy fölénnyel nyerő honvitársnak, Kolesznyikovnak meg sem kottyant), emiatt a befeszült, ugrásra kész állapotból újbóli visszasüllyedés következett, majd az újabb rajt.

Ugyanez Kós Hubertet sem zavarta meg, sőt. „Bob folyamatosan az ilyen helyzetekre készít fel minket, azaz én abban a pillanatban tudtam, hogy nyert ügyem van.”

És tényleg: texasi emberünk a délelőtti „beállítós” után egy „rendes” országos csúcsot is odacserdített (24.50), és ötödikként jutott a fináléba. „Ott meg már bármi lehet” – közölte vidáman, azzal elvonult levezetni.

És tényleg – ott már bármi lehet.

Veszélyes üzem a 200 hát

Történtek ám csuda dolgok az utolsó előtti estén: az amerikai géniusz, Katie Ledecky például pályafutása során hetedszer nyerte meg a 800 gyorsot, ilyesmire korábban senki sem volt képes, egyetlen számban sem. Emellett még két arany jutott az amerikaiaknak (a mixed gyorsváltójuk világrekorddal söpört), így a napot felrobbantó, az eddigi, nem túl fényes szereplés okán amerikai úszósport halálát felvető, Ryan Lochte által posztolt sírköves mémre válaszként a mellúszó-klasszis Lilly King csak annyit írt ki a saját oldalára: „Most persze hallgattok!” (A többes szám Michael Phelpsre is vonatkozik, aki megosztotta Lochte kissé morbid felvetését, ami egyébként arra vonatkozott, hogy vagy temetés lesz, vagy újrakezdés, de már csak három év van Los Angeles-ig.)

Ahogy mondani szokták, irigyeljük a problémáikat (8 arannyal és 26 éremmel most vették át a vezetést az ausztráloktól) – mi ugyanis még azt is végignéztük, hogy a francia Maxime Grousset miképp veszi le Milák Kristóf nevét 100 pillangón az Európa-csúcslista éléről.

Meg azt is, hogy Kaylee McKeown a női 200 hát megnyerése után meg sem próbált ünnepelni az ausztrál zászlóval, plusz jópofa interjút adni a célba érkezést követően – azonnal rohant takarásba kidobni a taccsot. Avagy nagyon úgy fest, a gombás szendvics egy dolog, de igazából a kétszáz hát a veszélyes üzem…

A Úszó vb: Kós Hubert – újabb csúcs, újabb döntő bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.