Úszó vb: óriási menetelés szombat reggel, apró bosszúságokkal

Eddigi legjobb délelőttjét produkálta a csapat, és csak nagyon kicsit hiányzott a tökéletes összképhez: az 50-es távokon négyből négyen jutottak tovább, Sárkány Zalán 1500-on kiharcolta a finálét, ugyanez Betlehem Dávidnak sajnos nem sikerült, míg 4×100-as mixed gyorsváltónk két századdal maradt le úgy a döntőről annak ellenére, hogy új országos csúcsot állított fel Németh Nándor, Kós Hubert, Pádár Nikolett és Ábrahám Minna.

A szombati sprintkavalkádban parádésan szerepeltek úszóink. Senánszky Petra elérte a célját: egyrészt 25 másodperc alatt jött be gyorson (24.89), másrészt elcsípte az utolsó, 16. elődöntős helyet. „Kicsit izgultam, hiszen lassan egy hete versenyeztem itt utoljára – mondta Petra. – Nagyon örülök neki, hogy sikerült biztosan huszonöt másodperc alá kerülni, ez volt az eddigi legjobb reggeli úszásom. A középdöntőben ezen még lehet javítani, főként a benyúlásom nem volt az igazi.”

Következett a Kós Hubert-Jászó Ádám duó, akik, mint utóbb kiderült, a leggyorsabb futamban úszhatták az 50 hátat, hiszen hatan is 25 alatti időkkel érték el a falat – utánuk ez már csak két-három versenyzőnek sikerült. Így nem csupán a saját országos rekordját beállító kétszázas világbajnok (24.62, 5. hely), de a pécsi óriás is simán továbbjutott. Jászó a 9. idővel középdöntőzhet – úgy, hogy két tizedet csapott le korábbi egyéni csúcsából. „Nagyon örülök az egyéni csúcsnak, tudtam, hogy erősen kell úszni a középdöntőhöz – értékelt Ádám. – Voltak azért hibáim, nagyon lassú volt a reakcióidőm a rajtnál, az elején kicsit kapkodtam, és a delfinezésben is van még, ezeket szeretném kijavítani estére.”

A hét elején ijesztő pókcsípéssel kórházba került Fángli Henrietta szerencsére felépült mostanra, és elsőrangú úszással, 13. idővel zsilipelt tovább – csupán hat századdal maradva el (30.61) saját országos csúcsától. „Szerencsére a gyógyszerek hatására nagyon gyorsan helyrejött a dolog, sajnos a váltót ki kellett hagynom. Úgy indultam neki ennek a napnak, hogy már annak is örülök, hogy úszhatok. A középdöntőben semmit sem fogok másképp csinálni, boldogon állok majd a rajtkőre.”

Jött a mixed 4×100-as gyorsváltó, amelyhez azért fűztünk reményeket – persze, a nyitónapi váltókban bemutatott úszásokat újfent hozni szinte ugyanúgy hat nappal később… Kisebb csoda lett volna. A Németh-Kós kettős például délelőtt 47-es időkkel tolta a férfi gyorsváltó szekerét – Nándi azóta túlvan az egyéni táv keserű csalódásán, és a 48.2-es indítás alapvetően kiválónak mondható… Ugyanakkor Kós Hubiról üvöltött, hogy mivel az elmúlt 72 órában szénné úszta magát, egyszerűen képtelen úgy pörögni, mint szerette volna: 48.8-at préselt ki magából. A lányok azért odatették magukat, Pádár Nikolett is, majd Ábrahám Minna is – s bár az utolsó futamban ötödiknek értek be, így is megvolt az új országos csúcs (3:24.96), csak éppen a döntő nem lett meg: ahhoz 0.02 hiányzott…

„Nincs mit szépíteni, ez rajtam ment el – húztam volna, de nem volt erő a karjaimban… A tegnapi hányás és rosszullét több erőt vitt el a kelleténél” – csóválta a fejét Kós, ám a többiek kőkeményen lehurrogták. „Ezt fejezd be, együtt csináltuk, két századot bármelyikünk hozhatott volna – négyen hoztuk ezt össze, négyünkön múlt” – tromfolta le Németh Nándi Hubit a lányok élénk helyeslése közepette.

A délelőtti szeánsz zárásaként az 1500 előfutamai következtek, és bíztunk benne, hogy a vb-történetben először két magyar is ott legyen a fináléban. Sárkány Zalán remekül ment a második etapban a német világklasszissal, Wellbrockkal és korábbi edzőpartnerével, a török Tuncellivel, 14:47.89-nél állította meg az órát, azaz csaknem öt másodpercet csapott le addigi legjobbjából.

Miután még negyedórával később sem volt sehol, edzője, Szokolai László már izgatottan kereste – ám kiderült, Zalán végignézte a következő csatát, mert itt derült ki, bejut-e a fináléba. Nos, csak négyen előzték meg, így hetedik idővel kvalifikálta magát – hogy aztán morgolódjék egy sort.

„Megmondom őszintén, elégedetlen vagyok, nem volt túl jó. Azt éreztem, hogy a lelkem megvolt hozzá, de nem tudtam magamból azt kiúszni, amit szerettem volna, ezzel együtt is végül meglett a döntő. Bízom benne, hogy a fináléban ki tudom majd javítani a dolgokat, persze azért örülök, hiszen nagymedencében ez az első világbajnoki döntőm.”

Betlehem Dávid ugyanakkor 800-ig tudott tapadni az élen haladókra – utána azonban elfogyott.

„Van három évem arra, hogy megtaláljam a megoldást, hogy szeretem csinálni és újra én legyek az egyik legjobb – mondta utána csalódottan. – Voltak bennem előzetesen kétségek, hogy ez most valahol szét fog csúszni. Rosszabb úszó nem lettem egy év alatt, a célok nem változtak, és két év múlva meg fogjuk találni a megoldást arra, ha esetleg két hét lenne a nyíltvízi és a medencés úszás között, mint itt, mert otthon ezer lehetőség van. Az viszont már látszik, hogy egy évben nem lehet többször csúcsformába kerülni, azaz be kell áldozni versenyeket, az Eb-ket világbajnokság vagy olimpia évében.”

A Úszó vb: óriási menetelés szombat reggel, apró bosszúságokkal bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.