Kós Hubert két Európa-bajnoki cím után immár a világ élvonalába lépett 200 vegyesen is: korábbi kedvenc távján pályafutása első világbajnoki érmét szerezte, egy bronzot. Női 4×200-as gyorsváltónk pedig minden idők legjobb vb-helyezését érte el s lett – legjobb európaiként – negyedik.
Az úszók többségét gyerekkora óta úgy trenírozzák, hogy a versenyeken délelőtt, meg este is több számban álljanak helyt, ha a szükség úgy kívánja. Kós Hubert sem volt kivétel, már a gyermekbajnokságokról szakajtószám hordta haza az érmeket, elvégre Magyarovits Zoltán is a munkában hitt, illetve abban, hogy nincs jobb edzés a sok versenyzésnél.
Igaz, amikor a felnőttek között, nemzetközi porondon próbálták először igazán élesben a számhalmozást, abból Kós rémesen rosszul jött ki a 2022-es római Eb-n; minden szerről leesett úgymond, mielőtt végül 200 vegyesen átszakadt nála a gát, igaz, aznap már csak arra az egyre kellett koncentrálnia.
Ugyanakkor később a fő viadalokon eddig nem volt „kereszteződés”, sem a fukuokai vb-n, sem a párizsi olimpián, mindkét alkalommal az volt a lényeg, hogy az új prioritás, a 200 hát legyen tökéletes. A 200 vegyes pihent – egyedül a belgrádi Eb-n állt ismét rajthoz régi kedvenc számában, meg is védte a címét, ott amúgy rengeteget úszott, de inkább a váltók miatt duplázgatott…
Habár – ekkoriban a vegyes nemigen számított régi kedvencnek. Túl sok rossz emlék kötődött hozzá, Rómától és Belgrádtól függetlenül. A 2021-es Eb-n repesztett egy 1:56.99-es junior világrekordot a Duna Arénában, első idővel zúdult a fináléba – ott aztán nyomaiban sem idézte egy nappal korábbi önmagát s lett ötödik. Magyarovits mester utóbb mesélte, hogy amikor délután háromkor Hubi megjelent az uszodában, még annál is fehérebb volt, mint egyébként, holott neki az alapbőrszíne csak két fokozatra van az albínóktól… „Nagy nehezen bevallotta, hogy még egy falatot nem bírt lenyelni aznap, annyira izgult” – idézte fel egyszer Mogyi bá’ azt a pillanatot, amikor egyértelművé vált: ebből az állapotból biológiai és fiziológiai képtelenség olyan szintre visszahozni versenyzőjét, hogy esélye legyen a rutinos riválisok ellen.
A tokiói olimpián Cseh László hiába próbálta terelgetni a kétszáz vegyes előtti napokban – Hubit annyira leterítette az ötkarikás játékok össze izgalma, hogy szénné égett az előfutamokban.
Szóval azóta csak az Eb-kre vette elő a kettővegyest, Fukuokában és Párizsban már csak azért sem akarta úszni, mert rendre karambolozott volna a kétszáz háttal, márpedig Kósnak muszáj volt biztos kézzel behúznia az aranyérmeket.
Mostanra érett meg ismét az idő, hogy bátran odaálljon újfent. Az elmúlt szezonban sokat erősödött, így a korábbi lyukas száma, a mellúszás is arra a szintre jutott, hogy esélye legyen immár a világbajnokságon is komolyabb sikerre.
És… Bátran bevállalhatta immár azt is, hogy a fő száma, a 200 hát elődöntője előtt egy órával mindent beleadjon a 200 vegyes döntőjében. Nyáron erre gyakorolt több amerikai viadalon is – ám ne tévedjünk: duplázott-triplázott ő már százszor, de soha nem ekkora tét mellett.
Kétszáz vegyesen világbajnoki éremért ment.
Kétszáz háton csak a döntőért – ám egy fejreállás azt jelentette volna, hogy abban a számban marad esetleg le a fináléról, ahol ő az olimpiai címvédő.
Ennek megfelelően némi feszültség már reggel áradt belőle, holott ekkor még csupán a hát előfutamokból kellett továbbeveznie. Kilencedikként megtette, mindazonáltal amúgy „kóshubisan” zsémbelt egy sort megint, hogy „itt már mindenki ilyen gyorsan úszik? Régen 1:58-akkal is simán bekerült az ember, most meg szórják az egyéni csúcsokat…”
Este pedig mégiscsak úgy kanyarodott rá a kettővegyesre, hogy úgy nagyjából az arany a középdöntőben nem evilági világcsúcsot repesztő Leon Marchandé lesz, és Shaine Casas befogása sem tűnt reálisnak – ha valaki, Kós ezt pontosan tudta, elvégre minden edzésnapot a francia és az amerikai társaságában töltött Bob Bowmannél (avagy sokkal inkább hatalmas cimborák, mint riválisok). Ugyanakkor akadt még a többi pályán elegendő minőségi úszó, például a skót Duncan Scott, aki ezen a távon már nyert olimpiai és vb-ezüstöt is.
Azaz megalkuvás nélkül kellett hajtani, tartalékolás nélkül, hiszen az érem egyáltalán nem tűnt biztosnak.
Féltávnál már lehetett benne reménykedni, elvégre a Bowman-csapat kilőtt pillangón és háton, népiesebben szólva faképnél hagytak mindenkit. Következett a mell, amikor Kós általában bajba került – ezúttal még csak közelíteni sem tudtak a mögötte tempózók, sem Scott, sem más. A gyorsra fordulva még az is felsejlett, hogy akár Casas utolérése is benne lehet a pakliban, végül az amerikai is bírta a végét (a Bowman-istállóban nem divat a lekonyulás), azaz az austini szupertrió besöpörte az érmeket, majd egymás nyakában vigyorogtak a köteleken. Hubi joggal: három év után végre megjavította a legjobbját, ama bizonyos 1:56.99-et (nem kevéssel: 1:55.38), ami még ma is rendre ott virít a különböző közvetítéseknél, elvégre a mai napig érvényes junior világrekord – viszont egyszersmind némi emlékeztető Hubinak, hogy mennyire maga alá tudta gyűrni a feszültség, amit a siker lehetősége generált benne, még rutintalan versenyzőként. Amerikában viszont hidegvérű profit faragtak belőle; ezzel nyerte a legtöbbet – megkapta a győzelem esélyét.
Ha 200 vegyesen nem is (egyelőre), 200 háton biztosan – úgyhogy ennek szellemében hamar elviharzott a finálét követően, hogy a lehető legjobban leszorítsa a tejsav-szintjét a melegítőmedencében. Előbb leúszott 1400 métert (igen, ilyenek az arányszámok: 200-ra 1400, persze levezető tempóban), majd a két szám közötti egy óra felénél el kellett rohannia eredményhirdetésre, ha már pályafutása első világbajnoki érmét szerezte 200 vegyesen. Utána még 300 méter tempózgatás, hogy úgymond „érezze a vizet” (olyan ritkán találkozik vele…), és irány ismét a last call room, majd a kétszáz hát második középdöntője. Nem csupán a plusz hat perc miatt volt fontos, hogy nem az elsőben szólították, hanem azért is, mert látta, hogy az elsőben ki mennyire megy (ha megy egyáltalán: sajnos, Kovács Benedek a reggeli erős után nem bírta úgy este, végül 14. lett).
A rajtján már látszott, hogy egyben van, 0.55-ös reakcióidő, tökéletes delfinezés, aztán a kettes pályán úszva szépen az élre tempózott, és ott is haladt nagyjából 190 méterig, aztán a francia Yohann Ndoye-Brouard jobban hajrázott, ám ez sokat nem számított. Hubi úgy jött 1:54.64-et, hogy ellentétben a többiekkel, benne volt egy bronzérmet érő 200 vegyes, mindenki más kizárólag erre a számra koncentrált ezen az estén. Így lett harmadik, a francia mellett a 100-at nyerő dél-afrikai Pieter Coetze haladt még látványosan, és négy tizeddel jobb idővel nyerte az első középdöntőt.
Mégis, Kós ideje nagyon komoly üzenet. Hogy perspektívában lássuk: pályafutása során korábban csupán kétszer úszott 1:55-ön belül – Fukuokában, amikor a világbajnoki címet nyerte, majd Párizsban, amikor olimpiai bajnok lett.
Kizárólag arra a számra koncentrálva, teljes fókuszban.
A csütörtök esti volt a harmadik. Egy órával a 200 vegyes után, annyi utóhatással, hogy az utolsó fordulót követően begörcsöltek a talpai, azaz saját bevallása szerint e kritikus szakaszon inkább zajlott rúgkapálózás, mint normális hátúszólábtempók kivitelezése.
Valamivel több jel mutat arra, hogy pénteken valami nagy dolgot fogunk látni, mint amennyi nem.
Hubi: „Remélem, Cseh Laci még jobban örül”
Kós Hubert életét gyakorlatilag kitölti az úszás: ezerrel drukkol a csapattársaknak, ha teheti, nézi más számok döntőit, és persze tisztában van a múlttal is; Cseh Lászlóra bálványként tekint még mindig.
Így amikor 200 vegyesen a korábbi klasszis 2011-es, sanghaji bronza után első magyarként ismét dobogóra állt, igaz, Cseh 2009-es, ma is élő cápadresszes országos rekordjától 17 századdal elmaradva, az értékelését így kezdte: „Örülök, hogy sikerült végre három év után megjavítanom az egyéni legjobbamat, de annak is, hogy most még nem sikerült a csúcs. Hogy az még megmaradt Lacinak, így talán még jobban örül velem együtt ennek az éremnek.”
Kós azt is elárulta, hogy Bob Bowman eredetileg le akarta beszélni erről a számról. „Örülök, hogy végül bevállaltam, mert ennyi felkészülés után éreztem magamban az erőt, hogy ne csak egy érmet nyerjek ezen a világbajnokságon. Remélem, kétszáz háton sikerül a másik is, de az fontos, hogy ez már megvan, azaz innen sem megyünk haza dobogós helyezés nélkül. Igazából ezzel kárpótoltam magam a száz hát miatt, de tényleg látni kell, hogy a százhoz több kell, más kell – én világéletemben kétszázakat úsztam, meg egy ideig a négyvegyest, bele kell még tanulnom, hogy százon is jó legyek.”
Egyre ütősebb a női gyorsváltó
Akárcsak Kós Hubert kétszáz vegyesen, úgy válik egyre komolyabb tényezővé a 4×200-as női gyorsváltónk is immár világviszonylatban. A korábbi Eb-aranyak után a tavalyi olimpiai 6. hely is mutatta, van kraft a csapatban – a rövidpályás világbajnokságon már sikerült felrobbantani a Duna Arénát egy ezüstéremmel, de persze a nagypályás nyári vb más. A szóhasználatnál maradva: itt minden „nagypályás” úszik, ezért óriási előrelépés, hogy immár a 4. helyen zárt a csapat – ennyire előkelő helyezést még sohasem sikerült elérni. Immár feltörték a lányok a 7:50-es határt is: a Pádár Nikolett, Ugrai Panna, Molnár Dóra, Ábrahám Minna felállásban úszó kvartett 7:49.66-tal ért célba, azaz egyre közelítenek a 7:48.04-es magyar rekordhoz, ami szintén a szuperdresszes éra, azaz a 2009-es római vb óta érintetlen.
„Nagyon komoly potenciál van ebben a váltóban, évről évre jobbak vagyunk, és ha így fejlődünk, előbb-utóbb éremért is mehetünk – hiszen ma is nagyot robbantottunk” – mondta a legjobb részidővel parádézó befejező emberünk, Ábrahám Minna.
A kvartett egyébként kvázi „megvédte” tavalyi Európa-bajnoki címét, elvégre a vb-döntőben az ausztrál-amerikai-kínai hármas előzte meg a lányokat.
A Úszó vb: söpörtek a Bowman-fiúk, Kós Hubert bronzérmes bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.
