Úszó vb: Zombori Gábor első vb-döntőjére készülhet

A négyszáz vegyes egyre keményebb előfutamait ezúttal Zombori Gábor élte túl – pályafutása első vb-döntőjére készülhet 400 vegyesen. A nyolc helyért folyó csatában épp Holló Balázst előzte meg, aki kilencedik lett, így három év után először lemarad a fináléról. A hölgyeknél Jackl Vivien és Mihályvári-Farkas Viktória messze járt a továbbjutástól, akárcsak a vegyesváltónk, bár a Molnár Dóra, Fángli Henrietta, Ugrai Panna, Ábrahám Minna összeállítású kvartett így is új országos csúcsot ment.

A szokásos, zárónapi délelőtti „rövidprogramban” két egyéni táv maradt: a 400-as vegyesúszók harcoltak a fináléért.

A férfiaknál egy futamban küzdött Holló Balázs és Zombori Gábor. Holló az előző három világbajnokságon rendre ki tudta harcolni a finálét, igaz, aztán mindig a nyolcadik helyen zárt. A táv első felében úgy tűnt, nem igazán fognak beleszólni a továbbjutásba, aztán viszont egyre komolyabban jöttek fel, Zombori kezdett rámászni a feltűnően belassuló Leon Marchand-ra is, és az utolsó hosszon már érkezett Holló is. A vége az lett, hogy Zombori Gabi bekerült élete első vb-döntőjébe – nyolcadik helyen, 29 századdal Holló Bazsi előtt, aki ennyivel lemaradt a fináléról…

„Végre sikerült, bár a 4:13-as idő miatt nem vagyok boldog, ennél egy-két másodperccel jobbat kellett volna úszni, de örülük, hogy végül meglett a döntő. Nyilván segített, hogy többen nem indultak, meg én elsősorban erre a számra készültem, másoknak ez pedig a sokadik úszása volt” – elemzett meglehetősen nyers őszinteséggel Zombori Gábor.

Holló nehezen találta a szavakat… „Nincs mit szépíteni, ezt elnagyképűsködtem. Úgy gondoltam a korábbi tapasztalatok alapján, hogy nem kell mindent kiadni, ráadásul mellettem úszott Clareburt és Razzetti, akik mindig ott voltak a finálékban, őket meg tudtam előzni, és azt hittem, akkor így tuti jó vagyok… Ha csak úgy megnyomtam volna az utolsó tíz métert, ahogy korábban… Most nagyon dühös vagyok és csalódott…”

A lányok ugyanakkor nem jártak közel az ígéret földjéhez. Jackl Vivien a táv első felén igencsak biztató pozícióban haladt, a mellúszásnál viszont annyira visszaesett, hogy aztán nem maradt esélye visszazárni – 11. helyen végzett. „Az edzések jól mentek, az alapján sokkal jobb időt kellett volna jönnöm, viszont fejben nem voltam készen erre a világbajnokságra. Sok minden történt velem ebben az évben, és igazából most nem bíztam magamban, az elvégzett munka ellenére sem – így azért nehéz” – mondta őszintén Vivien.

Mihályvári-Farkas Viktória becsületből úszta le a számot, komolyabb elvárások nélkül s lett 16. „Nekem ma már a vegyes kevésbé illeszkedik a profilba, a nyíltvízi úszás mellett az ezerötszázon kellett volna jobb eredményt elérnem, arra viszont még megoldást kell találnunk, hogyan lehet formában maradni, amikor ennyivel van a medencés úszás a nyíltvíz után. Ebben nemhogy nekem, de még az edzőmnek sincs tapasztalata. A vegyes most nekem elsősorban arra szolgál visszajelzésként, hogy mentálisan hol tartok, és azt tudom mondani, hogy jó úton járunk. Az előző két évben sok rossz történt velem, ehhez képest ez az esztendő óriási előrelépést hozott” – összegzett Viki.

Fángli Henrietta belépésével új esélyt kapott a női vegyesváltó, edzője, Petrov Iván előre szólt, hogy a sajtósok „élesíthetik” azt a szöveget, amit új országos csúcsnál szoktak leírni. Nos, ebben nem is tévedett, a lányok 4:01.22-vel szállították a rekordot – más kérdés, hogy még ezzel sem tudtak a rém erős finálé közelébe kerülni (12. helyen zártak). Igaz, ha mindenki a legjobbját hozza, még tán a döntőt érő 3:59 környéke sem lett volna elérhetetlen, ám így a zárónap délelőttjén a lányok már el-elmaradoztak az eddigi csúcsteljesítményeiktől.

Így végül három férfi finalistánknak szurkolhatunk este: Sárkány Zalánnak 1500 gyorson, Zombori Gábornak 400 vegyesen és Kós Hubertnek 50 háton.

A Úszó vb: Zombori Gábor első vb-döntőjére készülhet bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.