Úszósikereink a NOB honlapjának élén

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság honlapjának vezető információja – Grátz Benjámin fotójával – a Magyarország arany estéje az uszodában címet viseli. Rögzíti, hogy versenyzőink két első és két harmadik helyet szereztek a nandzsingi Játékok második napján. Most természetesen már a harmadik nap versenyei is megkezdődtek. A BMX-szel folytatódott a kerékpárosok csapatversenye. Hajnalban a selejtezőket rendezték meg, amelyek alapján kialakult a negyeddöntők futambeosztása. Az összesítésben hetedik helyen álló lányok Tolnai Zsanett révén a tizenegyedik legjobb idővel kezdtek, míg a tizenkettedik pozíciót elfoglaló fiúcsapatból Móricz Dániel a tizenhetedik idővel indította a napot. Következtek tehát a negyeddöntő futamai. ASZTALITENISZ Imre Leila az algériai Szanna Lagszirral találkozott a leány egyes vigaszág negyeddöntőjében. Szoros meccset vívtak, mert bár Leila 3-1-re nyert, az első három játszma kétpoénos…

Folytassa a cikk olvasását: Úszósikereink a NOB honlapjának élén

A cikk folytatódik..! kattintson ide!

Share: