Utoljára tárgyal a csapatokkal Mosley

max_mosley2.jpg

Max Mosley, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke csütörtökön Londonban tárgyal a Forma-1-es csapatokat tömörítő szervezet (FOTA) vezetőivel annak érdekében, hogy megállapodjanak a szabálymódosítások miatt kialakult vitában.

A FIA pénteken hozza majd nyilvánosságra azoknak az istállóknak a nevét, amelyek elindulhatnak a 2010-es világbajnoki szezonban, a FOTA tagjai azonban egyelőre még azzal fenyegetőznek, hogy kivonulnak a sorozatból, ha a tervezett szabályok módosítás nélkül lépnek életbe.
   
A csapatok és Mosley között hónapok óta zajlik a vita, mert a szövetség jövőre be szeretné vezetni az úgynevezett költségvetési sapkát. Ennek lényege, hogy nagyobb technikai és fejlesztési szabadságot kapnak azok az istállók, amelyek elfogadják, hogy egy évben nem költenek többet, mint a FIA által meghatározott 40 millió font.
   
A Ferrari, a Renault, a Toyota, a Red Bull és a Toro Rosso a költségek fokozatos csökkentése mellett érvelnek, valamint azt szeretnék, ha a 2009-es szabályok 2010-ben még érvényben maradnának, és legkésőbb pénteken aláírásra kerülne a részvétel feltételeit rögzítő új egyezmény (Concorde).
   
Ezek a csapatok csak feltételes nevezést nyújtottak be, a Williams és a Force India azonban feltételek nélkül jelentkezett 2010-re, ezért a FOTA ideiglenesen felfüggesztette a két istálló tagságát. Időközben legalább kilenc új alakulat jelezte jövő évi részvételi szándékát.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.