Utolsó veresége színhelyére látogat a Fradi

Hat mérkőzést játszanak ma az OTP Bank Ligában. A 13. fordulóban a listavezető Ferencváros a Diósgyőrbe látogat – oda ahol legutóbb bajnoki mérkőzést veszített, több mint egy évvel ezelőtt. A találkozók a korábban megszokottnál hamarabb kezdődnek.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–DVSC-TEVA
(Szombat, október 24., 15.30)

Robert Jarni együttese mindössze két bajnoki találkozót nyert meg eddig az idényben, több mint két hónapja, augusztus 22. óta nyeretlen. Hazai pályán a Vasas legyőzése óta három meccset vívott, a Haladással és a Ferencvárossal döntetlenre végzett, az MTK-tól kikapott. Szoros mérkőzéseket vív, pályaválasztóként másfél éve nem szenvedett egygólosnál súlyosabb vereséget. A DVSC-Teva ellen az első körben idegenbeli döntetlent ért el. A Loki az elmúlt hetekben sokat javult, a legutóbbi fordulóban az idény rekordgyőzelmét érte el a Békéscsaba ellen. Az elmúlt öt fordulóban veretlen maradt, ugyanakkor augusztus 2. óta mindössze kétszer szerzett bajnoki találkozón egynél több gólt. Vendégként március közepe óta csak egyszer, a Videotontól kapott ki. A Pancho Arénában eddig minden bajnoki vagy Magyar Kupa-mérkőzését kapott gól nélkül megnyerte.

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–PAKSI FC

(Szombat, október 24., 17.30)

A legutóbbi fordulóban a Békéscsaba története egyik legsúlyosabb vereségét szenvedte el, de az elmúlt másfél évtizedben ilyen nagy verést csak a DVSC-től kapott. S főleg jobb a mérlege az utóbbi hetekben hazai pályán. A lila-fehérek a legutóbbi három hazai bajnokijukon veretlenek maradtak, öt pontot gyűjtöttek. A Paksi FC hosszú hetek óta veretlen, ugyanakkor vendégként a Vasas legyőzése előtt kikapott sorozatban a Puskás FC-től, a Haladástól és a Ferencvárostól is. Csertői Aurél együttese, ebben a szezonban, az öt eddigi idegenbeli meccse közül csak a Fáy utcain tudott gólt szerezni. A két csapat legutóbbi paksi mérkőzésén a hazaiak fölényes, 4-0-s győzelmet arattak.

MTK BUDAPEST–BUDAPEST HONVÉD

(Szombat, október 24., 17.30)

Két fővárosi derbi jut a fordulóra, az egyik a Bp. Honvéd angyalföldi vendégjátéka – az MTK ellen. A kék-fehérek az albérletben is nagyon jól teljesítenek pályaválasztóként, a mostani mindössze a negyedik mérkőzésük, az első hármat úgy nyerték meg, hogy még gólt sem kaptak. Sőt: április 18. óta nem kaptak gólt pályaválasztóként. (Közben költöztek, tavasszal még a Bozsik Stadionban játszottak, most pedig a Fáy utcában.) A Bp. Honvédot legutóbb legyőzték pályaválasztóként – 2014 augusztusában, Felcsúton. A kispestiek a legutóbbi hat bajnoki találkozójukból csak a Diósgyőr elleni hazait nyerték meg, a legutóbbi két idegenbeli összecsapáson kikaptak. Gyenge a Honvéd idegenbeli mérlege, 2014. május 31. óta mindössze két találkozón tudott nyerni vendégként, egyszer Szombathelyen, egyszer pedig Békéscsabán. Fővárosi rivális ellen több mint két éve, 2013. október 6. óta nem nyert, akkor a Ferencvárost verte meg.

SZOMBATHELYI-SWIETELSKY HALADÁS–VIDEOTON FC

(Szombat, október 24., 17.30)

A Haladás remekül kezdte az idényt (meglepetésre a bajnok otthonában is nyerni tudott 1-0-ra), de az elmúlt hetekben visszaesett, augusztus 29. óta nyeretlen. Hazai pályán öt mérkőzést játszott eddig az OTP Bank Liga 2015–2016-os idényében, csak az elsőn, a Ferencváros ellenin kapott ki – ellenben csak az egyiket, a Paks ellenit nyerte meg. A 450 hazai játékperc alatt mindössze négy gólt szerzett. A Vidi az elmúlt hetekben sokat javult, a legutóbbi négy mérkőzéséből hármat megnyert, egy esetleges győzelemmel pontszámban utolérheti a Haladást, s az idény során először a tabella első felébe kerülhet. Ám az idegenbeli mérlege döbbenetesen rossz, a DVTK elleni szerencsés, az utolsó pillanatokban kiharcolt győzelmen kívül mind az öt mérkőzését elveszítette!

ÚJPEST FC–VASAS FC

(Szombat, október 24., 17.30)

Mindkét klub hívei temérdek pazar meccset, s még több olyan rangadót tudnának felidézni múltból, amelyen a mostaninál sokkal jobb passzban volt a csapatuk. A Vasasnál Szanyó Károly helyére előléptette a klub vezetősége az addigi segítőt, Simon Antalt, de a helyzet nem sokat javult, a csapat kiesett a Magyar Kupából Nyíregyházán. A piros-kékek a legutóbbi négy fordulóban mindössze egy pontot szereztek. Ellenben eddigi tíz megszerzett pontjukból hetet vendégként gyűjtöttek. Az Újpest az utóbbi évek legrosszabb negatív sorozatát éli meg, nincs olyan csapat a mezőnyben, amelynek kevesebb győzelme lenne, mint Nebojsa Vignjevics csapatának. Ugyanakkor olyan sincsen, amelyik több döntetlent játszott volna, mint az Újpest. A lila-fehérek legutóbb a harmadik fordulóban, a Békéscsaba ellen győztek a bajnokságban, a Megyeri úton hét meccsből nyolc pont a mérlegük. Az első körben a Vasast 3-1-re legyőzték idegenben.

DIÓSGYŐRI VTK–FERENCVÁROSI TORNA CLUB

(Szombat, október 24., 17.30)

A listavezető legutóbb 2014. október 4-én veszített bajnoki mérkőzést – éppen a legutóbbi diósgyőri fellépésén. A mostani szezonban Thomas Doll együttese egy kivételével minden mérkőzését megnyerte, csak Felcsúton játszott döntetlent. Idegenbeli mérlege (is) kiemelkedően a legjobb a mezőnyben. A Diósgyőr a Vasas elleni hazai győzelem után visszaesett, de a legutóbbi hét bajnoki fordulóban mindössze egy vereséget szenvedett. Saját pályáján a legutóbbi három találkozón 7 pontot gyűjtött. Figyelmeztető: a legutóbbi 19 hazai bajnokijából csak egyet, az MTK ellenit úszta meg kapott gól nélkül. Persze, az is igaz, hogy az elmúlt szűk három évben (2012. október 27. óta) 44 hazai meccsből csak kettőn, egyszer a Paks, egyszer pedig a Videoton ellen, nem talált a kapuba. Fővárosi ellenféllel szemben a DVTK több mint öt éve, 2010. május 15. óta mindig szerzett gólt, akkor a Ferencváros nyert 1-0-ra Diósgyőrben.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS