Vadócz Krisztián az Osasunában folytatja?

vadocz_krisztian.jpg

Vadócz Krisztián menedzsere cáfolta azt az információt, amely a spanyol élvonalbeli Osasuna honlapján jelent meg és a NEC Nijmegen magyar válogatott labdarúgójának leigazolásáról számolt be.

Kövesdi Viktor, a futballista ügyeit intéző Careers Management Group (CMG) társtulajdonosa azzal a kéréssel kereste meg az MTI-t, hogy szeretné pontosítani a Vadóczról Spanyolországban megjelent hírt.
   
"Krisztián ügyében hetek óta folynak az egyeztetések, sokáig úgy tűnt, hogy a két klub nem állapodik meg egymással, míg végül sikerült egyezségre jutniuk a vételárban, ami valóban 950 ezer euró, ahogyan ez az Osasuna honlapján megjelent" – mondta Kövesdi. "Az összeg kifizetésének ütemezésében viszont egyelőre távol vannak egymástól a két egyesület álláspontjai, ezért nem lehet tudni, hogy létrejön-e a megállapodás. Ezért Krisztián még el sem utazott Spanyolországba és nem tárgyalt az Osasuna képviselőivel, nem tudjuk, erre mikor kerülhet sor."
   
Az Osasuna honlapja tényként számolt be arról, hogy a 23 éves védekező középpályás négy évre kötelezte el magát új klubjához.

MTI