Az erős 2024-es évre építve, Valter Attila és Vas Blanka sikereiből erőt merítve lépne előre a hazai kerékpársport. A Magyar Kerékpáros Szövetség idén megválasztott elnöke, Schneller Domonkos bízik abban, hogy szponzorok bevonásával a kerékpársportnak erősebb utánpótlásalapja építhető itthon. A tervek között szerepel világbajnoki rendezés is, a közeljövőben pedig akár téli olimpiai éremért is tekerhet magyar kerékpáros. – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.
Nem túlzás, hogy a magyar kerékpársport története egyik legerősebb évét zárta. Valter Attila és Vas Blanka egyaránt negyedik lett a párizsi olimpia mezőnyversenyén, ezen túl Vas Blanka első magyarként Tour de France-szakaszt nyert, míg Valter Attila az első magyar kerékpáros lett, aki egy évben két Grand Tourt (Giro d’Italia, Vuelta a Espana) is teljesített. Schneller Domonkos, a Magyar Kerékpáros-szövetség idén tavasszal bizalmat kapott elnöke a 2024-es eredményekre építve a hazai kerékpársport alapjait erősítené meg, hogy a jövőben még több sikernek örülhessünk a sportágban.
– Az idei párizsi olimpiai szereplés minden várakozást felülmúlt. Ha megnézzük azokat az infrastrukturális viszonyokat, amelyek között kénytelenek edzeni a kerékpárosok Magyarországon, akkor Valter Attila és Vas Blanka mezőnyversenyes negyedik helye, valamint Blanka tizedik helye hegyikerékpárban erős túlteljesítés – mondta lapunknak a szövetségi elnök. – Az a célom, hogy olyan körülményeket teremtsünk a hazai kerékpársportban, hogy a pontszerző helyek ne kivételes helyzetnek, két versenyző igen professzionális munkájának legyenek köszönhetők, hanem rendszerszinten benne legyenek és kijöjjenek a kerékpársportból.
Hogyan fejlődik a magyar kerékpársport?
Az jól látszik, hogy nő az érdeklődés Magyarországon a kerékpársport iránt, jövőre már három magyar kontinentális szintű csapat – ez a harmadik vonal az elitet jelentő UCI World Teamek és a Pro Teamek mögött – lesz a nemzetközi mezőnyben, ráadásul az Epronex–Hungary, valamint a mellé csatlakozó Karcag Cycling és Team United Shipping mellett ott van még az olaszként bejegyzett, de magyar főszponzorral rendelkező MBH Bank Colpack Ballan, amelynek keretében szintén találunk magyar kerékpárosokat.
– Nagy könnyebbség nekünk, hogy a profi csapatok alapításának gondja nem a szövetség vállát nyomja, viszont látni kell, hogy kizárólag magyar versenyzőkből jelenleg talán csak egy igazán ütős sort lehetne kiállítani. Ezeknek a csapatoknak is elemi érdekük, hogy legyenek műhelyek, ahol a fiatalokkal foglalkoznak az edzők, hogy aztán a legjobbakat tizenkilenc-húsz évesen magukhoz vehesse valamelyik profi csapat.
Ahhoz, hogy a jövőben is legyenek olyan versenyzőink, mint Valter Attila vagy Vas Blanka, kulcsfontosságú, hogy a tizenöt éven aluli korosztályban legyen itthon húsz klub, ahol az edző 15-20 gyerekkel minden nap kimegy edzeni.
Ettől sajnos egyelőre messze vagyunk – mondta Schneller Domonkos.
A szövetség célja, hogy a jövő kerékpárossikereit megalapozó utánpótlásprogramjához megnyerjen támogatókat. A kerékpár drága sportág, Schneller Domonkos elmondása szerint azoknak a bicikliknek az ára, amelyek egy utánpótláskorú versenyzőnek megfelelnek az edzésre és a versenyzésre, félmillió forintnál kezdődik.
Az állami támogatás a sportvezetésnek köszönhetően növekedett az elmúlt években, bízom benne, hogy a sportág eredményessége és népszerűsége miatt ez is folytatódni fog, de nem lehet mindent az államtól várni. Szeretném, hogy azok a szponzorok, akik külföldön komoly gazdasági lehetőséget látnak a kerékpársportban, itthon is befektessenek a sportágba.
Ezért is küldtünk néhány hete levelet Hernádi Zsoltnak, a Mol elnök-vezérigazgatójának, amelyben együttműködést ajánlunk nekik, és amelyre azóta pozitív választ is kaptunk, így reméljük, hamarosan konkrétumokról is beszámolhatunk. Szintén felvettük a kapcsolatot a világ legnagyobb kerékpárgyártójával, a Gianttel, amelynek Gyöngyösön van az egyik legnagyobb gyára, de támogatóként eddig nem járult hozzá a hazai kerékpársporthoz – árulta el Schneller Domonkos.
Kerékpár a téli olimpián? Hamar eljöhet az ideje
A sportvezető hangsúlyozta, hogy a kerékpár az egyik leggyorsabban megtérülő sportbeli befektetés, amit informatikai cégek, országok, biztosítók, bankok szerepvállalása is alátámaszt. Szintén a kerékpársportban rejlő gazdasági erőt mutatja, hogy Valter Attila a Forbes idei kimutatása alapján a tizedik legértékesebb magyar sportoló. S az egyik módja a figyelem felkeltésének, ha nagy versenyeket rendezünk: Magyarország érdeklődik a 2029-es terepkerékpár- (cyclocross) és a 2031-es országúti világbajnokság rendezése iránt is.
– A terepkerékpárban nagy potenciált látok, Debrecenben épült egy világszintű versenyek megrendezésére alkalmas pálya, itt lehetne a világbajnokság, amely messze nem olyan költségigényes, mint egy atlétikai vagy vizes világbajnokság, esetleg a sakkolimpia. Terepkerékpárban nincs messze tőlünk a világ élmezőnye, éppen most lett Európa-bajnok Szilasi Dániel U15-ben, Bruchner Regina Európa-kupa összetettet nyert U23-ban, Vas Barnabás és Takács Zsombor is nagyon jó eredményeket hozott saját korosztályban, és persze az elit mezőnyben ott van Vas Blanka. Nagyjából biztosnak tűnik, hogy olimpiai szakág lesz a terepkerékpár, a téli játékokon fog szerepelni. Ez nekünk, magyaroknak még inkább felértékeli ezt a szakágat, hiszen téli olimpiákon általában kevés az éremesélyünk, terepkerékpárban ez akár elérhető lehet a 2030-as játékokon – mondta lapunknak Schneller Domonkos.
Magyar Kerékpáros Szövetség