Váltógondja akadt a Toro Rossónak

F1

2016. február 22. hétfő, 18:53

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: Red Bull Media House GmbH

Az egyszínű F1-es autóval tesztelő Toro Rossóba első ízben került a Ferrari V6-osa. A napi program zökkenőmentes lefolyását az olajrendszer problémája hiúsította meg.

Az STR11-et első barcelonai tesztnapon pályára vivő Carlos Sainz ötödikként zárta a délelőtti szakaszt, majd délután visszacsúszott a hetedik pozícióba. A legjobb Sebastian Vetteltől 2,2 másodpercre lemaradó spanyol pilóta 55 kört teljesített, de ennél több volt tervbe véve.

„Természetesen mindannyian nagyon vártuk a mai napot, és kiváló eredmény volt elhagyni a bokszot a nem épp legkönnyebb telet követően. A csapat óriási munkát végzett, ez a nap pedig igazán erős kezdés volt” – nyitott az ilyenkor megszokott mondatokkal Sainz, aki elsőként próbálta ki az eddigi Renault-erőforrás helyett a Ferrari 2015-ös hajtásláncával felszerelt, kék színű, végleges festés és matricák nélküli autót.

„Sikerült egy tiszta délelőttöt teljesítenünk, és a délután is ugyanilyennek tűnt, mígnem hirtelen meg kellett állítanunk az autót. Sajnos be is kellett fejeznünk, de egészen addig a pontig minden tökéletesen alakult, én pedig jól éreztem magam az autóban” – értékelte a hétfői napot a 21 éves pilóta.

A Toro Rosso vezető mérnöke, Phil Charles a csapat sajtóközleményében rámutatott a konkrét hibára is. „Sajnos a délután első etapjainak egyikén megláttunk valami furcsát a sebességváltó olajrendszerének adataiban, ezért elővigyázatosságból úgy döntöttünk, megállítjuk az autót. Most igyekszünk ezt a gondot megérteni, és reméljük, hogy a következő nap még jobb lesz” – mondta a szakember.

Forrás: www.formula.hu – RSS