Vancouver: 13. helyen zárt a magyar kettős

hoffmann_nora.jpg

A Hoffmann Nóra, Zavozin Maxim duó a 23 induló között a 13. helyen zárta a jégtáncosok versenyét a vancouveri téli olimpián. Az aranyérmet a tavalyelőtt vb-ezüstérmes, 2009-ben pedig vb-3. kanadai Tessa Virtue, Scott Moir kettős szerezte meg.

    A magyar páros – amely Zavozin utolsó pillanatokban történt honosítása után először szerepelt együtt ötkarikás játékokon – a közép-európai idő szerint kedd hajnalban rendezett kűr során 84,11 pontot kapott lendületes és szinte hibátlanul előadott produkciójára, ez a szabadkorcsolyázásban is a 13. helyet érte. Összesítésben így 167,23 pontot gyűjtöttek és egy pozíciót előreléptek az original utáni álláshoz képest.

    Az élcsoport nem változott a kűr során: az élen álló fiatal kanadai duó (Virtue mindössze 20, Moir pedig 22 éves) a hazai közönség legnagyobb örömére káprázatos gyakorlattal rukkolt elő, s ezzel még növelte is előnyét a rivális amerikai Meryl Davis, Charlie White kettőssel szemben. Harmadikként a világ- és Európa-bajnok orosz Okszana Domnyina, Makszim Sabalin páros zárt.

    Azzal, hogy Kanadában marad az aranyérem, 34 éves európai "uralom" szakadt meg jégtáncban.

    Eredmény:
    jégtánc, olimpiai bajnok:

1. Tessa Virtue, Scott Moir (Kanada) 221,57 pont
2. Meryl Davis, Charlie White (Egyesült Államok) 215,74
3. Okszana Domnyina, Makszim Sabalin (Oroszország) 207,64
…13. HOFFMANN NÓRA, ZAVOZIN MAXIM 167,23

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.