Vancouver 2010: a hódeszkások sérültek meg a legtöbben

image

A női hódeszkások krossz számában versenyzők sérültek meg a leggyakrabban a vancouveri téli olimpián februárban – áll egy nemrég elkészített és nyilvánosságra hozott tanulmányban.

    A neves sportorvosok által végzett felmérésből kiderült, hogy az ötkarikás programba 2006-ban bekerült hódeszka-krosszban induló 22 női sportoló közül 16-an szenvedtek különböző sérüléseket a játékok ideje alatt. Ez 73 százalékos arányt jelent, ugyanakkor a férfiaknál ebben a sportágban mindössze 11 százalék ez a mutató (35-ből négyen sérültek meg). A krosszban egyszerre négyen vágnak neki az ugratókkal és kanyarokkal nehezített pályának.

    A februári téli olimpián 82 ország 2567 versenyzője vett részt, s összesen 287 sérüléssel járó baleset történt. Ez 11 százalékot jelent, a 2008-as pekingi nyári játékokon mért 9 százalékos aránnyal szemben.

    A vancouveri esemény ráadásul egy tragikus halálesettel indult: Nodar Kumaritasvili grúz szánkós a február 12-i edzésen kirepült a pályáról, egy tartóoszlopnak ütközött, s olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem tudták megmenteni az életét.

    A sérülések típusát illetően a sportolóknak leggyakrabban a fejük, a gerincük és a térdük sérült, s gyakran fordultak elő zúzódásokkal, ínszalag-sérülésekkel, rándulásokkal és ficamokkal járó balesetek. A legveszélyesebb sportágak közé a hódeszka mellett a bob, a jégkorong, a rövidpályás gyorskorcsolya, az alpesi sí és a síakrobatika tartozik. A tanulmány szerint kevésbé rizikós többek között az északi sí, a curling és a gyorskorcsolya, valamint – a Vancouverben történt tragédia ellenére – a szánkó is.