Vancouver 2010 – Átadták a kanadaiaknak az olimpiai lángot

vancouver.jpg

Átvette a vancouveri küldöttség az athéni Olimpiai Stadionban a jövő februári téli olimpia lángját, amely pénteken kezdi meg 45 ezer kilométeres kanadai útját.

    A fáklyát tükör által összegyűjtött napsugarakkal gyújtották meg egy hete Olümpiában, majd görögországi körút következett a csütörtöki átadásig. Péntektől 106 nap alatt 12 ezer további váltótag veheti majd kézbe az ötkarikás jelképet. A 45 ezer kilométeres út belföldi távrekord a játékok történetében.
    Mindeközben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) sajnálatát fejezte ki, mert a görög szervezők beválasztották a hazai lángvivők közé a tavalyi pekingi olimpia előtt doppingoláson ért, és emiatt két évre eltiltott gátfutót, Fani Halkiát. Emmanuelle Moreau, a NOB szóvivője azt mondta, helytelennek és sajnálatosnak tartják, hogy a jelenleg is eltiltását töltő sportoló szerdán vihette a fáklyát.