Vancouver 2010: Pulai Imre közel az ötödik olimpiai részvételhez.

vancouver.jpg

A 42 esztendős sportember még Szöulban egyesben kezdte, Barcelonában és Atlantában  folytatta az ötkarikás  szereplést, majd Sydneyben Novák Ferenc társaként ért a csúcsra, a páros 500 méteren nyerte meg az olimpiai bajnokságot. Később meglepő elhatározással a szánkóversenyzéshez pártolt.
                                         
Pulai Imre jó hírrel kereste Molnár Zoltán főtitkárt, a csapat vezetőjét: 

"Újabb kvalifikációs pontot szereztem a Winterbergben rendezett,  szánkó Világkupa-futamon. Ha a közelgő napokban Oberhofban is sikerül a pontszerzés, akkor nagyon jó eséllyel pályázhatok az olimpiai részvételre. Erről  január 22-én dönt a nemzetközi szövetség – újságolta a két méteres,  kenus aranyérmes, aki így immár ötödik alkalommal vehetne részt az olimpiai játékokon. "

Torinó előtt Seregi Gergely barátjával kettesben próbálkoztak, de nem sikerült kiharcolni a részvétel jogát. Pulai Imre azonban nem adta fel. Szorgalmazta  a Magyar Szánkó Szövetség megalakítását és további, még szorgalmasabb edzésekkel, egyesben szerezte meg  a versenyzési engedélyt. 
A jelenlegi téli idényben már több Világkupa-versenyen indult, és sikerrel szerepelt.
A következő, oberhofi Világkupa-viadal selejtezőire kedden és szerdán kerül sor, az egyes futamot csütörtökön rendezik. 
Az olimpiai mezőnyt pedig január 22-én, az Európa-bajnokság előtt állítja össze a nemzetközi szövetség.
Molnár Zoltán örömmel köszönte meg a tájékoztatást és  további sok sikert kívánt az olimpiai bajnoknak. Egyben  annak a reményének adott kifejezést, hogy kivívja a vancouveri részvétel jogát.

Pulai Imre öt világkupa futam selejtezőjében indult, melyből négyet sikerrel teljesített.

Pulai eredményei a Nation Cup-ban a 2009/2010-es idényben:

Calgary: Pulai Imre – kizárva
Igl (57 induló):  52. Seregi Gergely , 53. Pulai Imre 
Altenberg (48): 46.Pulai Imre
Lillehammer: (44) 43. Pulai Imre
Winterberg: (39) 38. Pulai Imre

XLsport –
Forrás: www.mob.hu