Vancouver: Berecz és Knoch is érdekelt szerdán

vancouver.jpg

Berecz Anna is megkezdi szereplését a vancouveri téli olimpián, melynek szerdai versenynapján lesiklásban áll rajthoz, míg a nap másik magyar érdekeltje, a rövidpályás gyorskorcsolyázó Knoch Viktor lesz, aki 1000 méteren igyekszik bejutni a negyeddöntőbe.

    A 21 éves alpesi síző első olimpiáján vesz részt a kanadai városban, ahol – a magyarok közül egyedüliként – mind az öt számban indulhat. Berecz a közép-európai idő szerint 20 órakor kezdődő lesiklás 45 fős mezőnyben a 43.-ként rajtol majd.

    A 2006-os torinói játékokon 1500-on ötödik Knoch szombaton éppen a leghosszabb távon állt rajthoz, ám már a selejtezőben kiesett, és összesítésben a 30. helyen zárt, így most javíthat. Az 1000 m selejtezője magyar idő szerint csütörtökön 2:25-kor kezdődik, s Knoch a második futamban lesz érdekelt.

    A nap során a női lesiklás mellett további hat számban avatnak győztest: a sífutók férfi és női egyéni sprintjében, a férfi gyorskorcsolyázók 1000 méteres távján, a férfi szánkósok kettes versenyében, a rövidpályás gyorskorcsolyázóknál női 500 méteren és a férfi hódeszkásoknál félcsőben osztanak érmeket.

    A szerda "slágerszáma" a női lesiklás lesz, mely előtt a legnagyobb kérdés, hogy a toronymagas esélyes amerikai Lindsey Vonnt mennyire hátráltatja majd sípcsontsérülése.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.