Váratlan húzás: Szalai Ádám az utolsó pillanatban klubot váltott – sajtóhír

A német 4-4-2.com információi szerint két és fél év után távozik a Mainz együttesétől Szalai Ádám.

A portál úgy tudja, hogy a magyar válogatott 33 éves csapatkapitánya a svájci átigazolási időszak utolsó pillanataiban (azaz ma, 18 óra előtt) a Baselhez szerződött, így 2010 óta először nem Németországban légióskodik majd.

A hír szerint Szalai felbontotta az idény végéig szóló szerződését a Mainzcal, így új klubjának nem kellett átigazolási díjat fizetni érte. A magyar csatár a második téli igazolása lehet a támadósorba a Baselnek- a Fiorentinához távozott brazil Arthur Cabral pótlásaként – az orosz válogatott Fedor Chalov után.

Ha hivatalossá válik a hír, Szalai 276 Bundesliga-meccs és 54 gól után hagyhatja el Németországot annak a Baselnek a kedvéért, amely jelenleg a harmadik helyen áll a svájci élvonalban. A hétvégén a már Varga Kevint is bevető Young Boys győzte le a rutinos támadó új(?)csapatát.

FRISSÍTÉS: Szalai klubváltásának hírét már a svájci Blick is megerősítette (a klubok még nem).

Interjú: “Az ETO, mint brand, a Fradi mellett a legértékesebb a magyar sportklubok között” – az FTC-t is meg akarta venni a vidéki fellegvár új ügyvezetője