A védekező középpályást a dehir.hu az év sportolójának választotta, és ez alkalomból nyilatkozott is a honlapnak Varga, akit természetesen elsőként a téli átigazolásról kérdeztek.
A tar fejű, csupaszív futballista elmondta, hogy már hamar eldőlt, hogy tavasszal is a Lokiban játszik, de emiatt egyáltalán nem csalódott, hiszen még céljai vannak a piros-fehéreknél, ráadásul az őszi teljesítmény alapján még mindhárom sorozatban (NB I, Magyar Kupa, Ligakupa) esélyes a hajdúsági csapat a végső győzelemre. Varga azt is elárulta a beszélgetés során, hogy leginkább a Bundesliga érdekli. Sokra tartja a német futballt, és nagyszerű játékosok mellett a csodás stadionok is a német pontvadászat mellett szólnak, tehát ha tehetné odaigazolna. A fiatal játékos szerint akkor jó döntést hozott, amikor nem szerződött el rögtön azt követően, hogy berobbant az élvonalba, mert azt egy rosszabb időszak követte, de most jobb játékos, és fejben is rendben van nála minden. Varga arról is őszintén beszélt, és elismerte, hogy a hirtelen jött népszerűség miatt úgy gondolta, hogy már nem kell annyit teljesítenie mint előtte, és talán ennek is tudható be, hogy visszaesett a teljesítménye, de ma már mindent tisztábban lát. Varga József édesapjáról is beszélt, aki sokat segített neki, és mindig támogatta, és ha akkor is élt volna, amikor felkerült a felnőtt csapatba, akkor ő biztosan nem engedte volna, hogy Varga fejébe szálljon a dicsőség.
A debreceniek futballistájáról azt is megtudhattuk, hogy univerzális, a kapus poszton kívül szinte bárhol bevethető, és fiatalabb korában előbb csatár, majd támadó középpályás volt, és Kondás Elemér faragott belőle védekező középpályást, de a magyar válogatott meccsein azt is láthattuk, hogy jobb hátvédként sem remeg meg a lába, és mint elmondta, ha egy játékos tudja, hogy az adott szerepkör, melyben játszik, mit kíván, akkor képes a jó teljesítményre.
Annyi biztos, hogy ilyen mentalitással és hozzáállással szép jövő előtt áll Varga József.