Vári Attila: jó lett volna bebiztosítani az olimpiai részvételt

Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke sajnálja, hogy sem a férfi-, sem a női válogatott nem szerzett egyelőre olimpiai kvótát, ugyanakkor örül annak, hogy mindkét gárda a legjobb négy közé jutott a kvangdzsui világbajnokságon.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A játékosként kétszeres olimpiai bajnok sportvezető hozzátette: elgondolkodtató, hogy a fontos mérkőzések mind szoros küzdelemben dőltek a riválisok javára, ami azt mutatja, hogy apróságokon múlt a siker.

“Úgy gondolom, azt az egy-egy gólt a januári hazai rendezésű Európa-bajnokságon a szurkolókkal közösen már be tudjuk majd tapsolni és döntőt játszhatunk. Persze jó lett volna itt bebiztosítani az olimpiai részvételt, de ugyanilyen erővel fogunk dolgozni és otthon ki fogjuk harcolni az ötkarikás szereplést”

– ígérte Vári Attila, aki külön kiemelte, a 2027-es világbajnoki pályázat sikerességét.

Az elnök kijelentette, a szoros vereségek azt jelzik, hogy nincs nagy különbség a csapatok között, ezek inkább koncentrációs apró hibák, melyeket ki lehet küszöbölni.

A kvangdzsui világbajnokságon a férfi és a női válogatott is a negyedik helyen zárt, mindkét nemben legközelebb januárban a budapesti Európa-bajnokságon osztanak ki egy olimpiai kvótát.

(MTI-vizipolo.hu)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.