Egyetlen magyarként Vass Dóra (képünkön) karikagyakorlatát mutathatja be vasárnap a debreceni Főnix Csarnokban, a II. magyar felnőtt Ritmikus Gimnasztika Világkupa egyéni fináléjában.
Mérsékelt érdeklődés kísérte a debreceni Főnix csarnokban szombaton a ritmikus gimnasztika Világkupa kvalifikációs programját. A juniorok közül Szolnoki Nikolett és Hernesz Bernadett még pénteken finálés helyekkel hívta fel magára a figyelmet: Szolnoki mind a négy szerrel, Hernesz pedig labdával, buzogánnyal és karikával döntős a Garantiqa Junior Nemzetközi Versenyen.
A felnőtt válogatott tagjai szombaton bizonyították, hogy magas szinten művelik ezt a gyönyörű sportágat. Vass Dóra, Forray Fanni, Szalóky Violetta, Horváth Csinszka (versenyen kívül Korom Anna indult) egyaránt tapsra ragadtatta a közönséget. Ez azonban a mezőny erőssége miatt nem bizonyult elégségesnek az üdvösséghez. A magyar csapat legjobbja, Vass Dóra ugyan három szeren is a legjobb tízben végzett, karikában a rendező ország képviselőjeként versenyezhet is a vasárnapi fináléban, ám labdával és szalaggal csak tartalékként tekinthet a legjobb nyolc küzdelmére.
A várakozásoknak megfelelően a legjobban valamennyi szeren Peking olimpiai bajnoka, az orosz Jevgenyija Kanajeva szerepelt, de kitettek magukért honfitársnői, Daria Dmitrijeva és a világranglista-vezető Daria Kondakova is.
Berek Irina, szövetségi kapitány így summázta a látottakat.
– Elégedett vagyok a lányokkal, persze örültem volna, ha több szerrel jön össze a finálé. Elég, ha annyit mondok, az összes szovjet utódállamból itt voltak, közöttük olimpiai bajnok is erősítette a mezőnyt. Vass Dorkának a karika és a kötél ment a legjobban, az ellenfelek viszont hibátlanok voltak. Forray Fanni szintén jól dolgozott.
A magyarok pontjai:
Vass Dóra kötél 24.800, karika 25.850, labda 25.050, szalag 25.000,
Forray Fanni kötél 23.200, karika 25.075, labda 23.625, szalag 23.500, Szalóky Violetta kötél 20.625, karika 22.200, labda 21.950, szalag 22.050, Horváth Csinszka kötél 21.625, karika 21.450, labda 21.425, szalag 21.875, Korom Anna ( versenyen kívül) kötél 19.550, karika 22.325, labda 21.525, szalag 21.400.
Forrás: Jocha Károly
Fotó: JochaPress