Elefántcsontpart válogatottja három góllal terhelte meg az észak-koreai kaput, és gálázva búcsúzott a világbajnokságtól. Drogbáékat ünneplés, az ázsiaiakat fenyítés várja otthon.
Úgy tűnik, Észak-Korea a portugálok elleni meccsen elvesztette azt a hitet, amely a brazilok ellen még fűtötte őket. Negyvennégy éve szerepeltek utoljára világbajnokságon (játékerejüket elnézve pedig kérdéses, hogy mikor fognak legközelebb), s már csak ezért is jobban meg kellett volna becsülniük ezt a három mérkőzést, amelyet a világfutball elitje ellen játszhatnak. Arról nem beszélve, hogy az ország elszigeteltsége miatt egyébként is alig van lehetőségük minőségi, Ázsián kívüli ellenfelekkel is összemérni erejüket.
Nemzetközi szinten nem szokás ekkora zakókba belefutni, a vesztésre álló meccseket leadni (lám, nem is kell messze mennünk, hogy a jelenségre újabb példát találjunk, bár mi legalább nem a vb-n, csak felkészülési meccseken égetjük magunkat). Úgy tűnik, sem a győzelem reménye, sem az otthoni retorzióktól való félelem nem tudta motiválni az ázsiai játékosokat, akik a jelek szerint nem tartanak attól, hogy hazatértüket követően (már ahányan haza szándékoznak menni, ezen a téren még történhetnek fejlemények) szénbányákban alapozhatnak az új bajnoki idényre.
Elefántcsontpart pedig igazolta, hogy a legjobb Afrikai csapat ezen a világbajnokságon, s talán nem egyedül gondolom úgy, hogy nagyon fog hiányozni a nyolcaddöntő mezőnyéből. A játékos Kamerun és a harcos Ghána erényei egyaránt ötvöződnek ebben a kiváló csapatban, amely nem valószínű, hogy négy év múlva a mostanihoz hasonló, vérmes reményekkel utazik majd a tornára (már ha kijut, mert Afrikában rendre nagy a tülekedés a vb-helyekért).
A két csapat mai mérkőzése a fent leírtak jegyében zajlott. Az elefántok támadtak, hol vehemensebben, hol türelmesebben. 20 perc elteltével már kétgólos volt az előnyük, később kissé belefáradtak a koreai ötös védőfal ostromlásába, mert az ázsiaiak ezután sem adták fel védekező felfogásukat, s igazuk is volt. A második félidőre egy kedvét vesztő és a fásultság jeleit mutató Elefántcsontpart futott ki, s nem csak a szép egyéni megoldások (amelyek megmentették, nézhetővé és élvezhetővé tették az első félidőt), hanem a gólhelyzetek is egyre inkább elmaradtak. Ha Észak-Korea átjutott az ellenfél térfelére, igyekezett maradandót alkotni. Egy ilyen akciót követően, minden különösebb előzmény nélkül kapták a harmadik gólt, melynek köszönhetően újfent nehezen vállalható eredménnyel zártak egy világbajnoki csoportmérkőzést.
Észak-Korea–Elefántcsontpart 0-3 (0-2)
Nelspruit, Mbombela Stadion
Jv: Undiano (spanyol)
Gól: Y. Touré (14.), Romaric (19.), S. Kalou (82.)
Észak-Korea (5-4-1): Ri Mjong Guk – Csa Dzsong Hojk, Pak Csol Dzsin, Ri Dzsun Il, Dzsi Jun Nam, Ri Kvang Cson – Hong Jong Dzso, An Jong Hak, Pak Nam Csol, Mun In Guk (Csoj K. Cs., 64.) – Dzsong Te Sze
Elefántcsontpart (4-3-3): B. Barry – Eboué, K. Touré, Zokora, Boka – Romaric (Doumbia, 78.), Y. Touré, Tioté – Keita S. (Kalou, 64.), Drogba, Gervinho (Dindane, 64.)
