Vb-2010 – Több mint félmillió eurót érhet fejenként a spanyoloknak a győzelem

vb 2010_xlsport.JPG

Fejenként akár 550 ezer eurós (148,5 millió forint) prémium is járhat a spanyol válogatott tagjainak, amennyiben megnyerik a nyári labdarúgó-világbajnokságot.

    Az El Mundo című lap keddi cikke emlékeztet arra, hogy ez a jutalom – ha az összeg a szövetség és az érintettek egyeztetése után véglegessé válik – több mint a duplája annak, mint amennyit az Európa-bajnoki aranyért utaltak, a 2008-as torna után ugyanis valamennyi futballista 250 ezer eurót kapott.
    A cikk szerzője megemlíti, hogy a spanyolok mellett ugyancsak az esélyesek közé sorolt angoloknak játékosonként 450 ezer eurónak megfelelő összeget ér a végső győzelem, míg a szintén favorit brazilok esetében ez az összeg 300 ezer, a németeknél pedig 250 ezer euró.
    A spanyol futball pénzügyi viszonyait jelzi, hogy a meglehetősen nagyvonalú vb-győzelmi prémium még mindig csak alig több mint a fele a Real Madridnál beígért 950 ezres fejenkénti jutalomnak, amelyhez a bajnokság és a Bajnokok Ligája megnyerésével juthatnak hozzá a fővárosi csapat játékosai.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.