Vb-2014 – Zuniga: nem akartam sérülést okozni Neymarnak

image A kolumbiai válogatott védője, Juan Zuniga azt mondta: nem akart sérülés okozni a brazilok sztárjának, Neymarnak, amikor hátba térdelte őt a két labdarúgó-válogatott pénteki, világbajnoki negyeddöntőjének hajrájában.

    A mozdulat nyomán az FC Barcelona 22 éves csatárának eltört a harmadik ágyékcsigolyája, s így Luiz Felipe Scolari szövetségi kapitány a torna hátralévő részében már nem számíthat a játékára.
    A brazilok 2-1-re megnyerték a mérkőzést, s a keddi elődöntőben a németekkel találkoznak majd.
    „Szerettünk volna gólt lőni, nagyon kemény meccs volt. Sajnálom, hogy ez történt, remélem, Isten segítségével hamar rendbe jön” – mondta Zuniga, hangsúlyozva, hogy szerinte a megmozdulása teljesen normális volt.
    A hátvéd hozzátette: a pályán a válogatottért, a hazájáért küzd, és nem gondolta volna, hogy csigolyatörést okoz riválisának.
    „Brazília és a világ nagy tehetsége” – jellemezte Neymart, aki négy gólt szerzett a világbajnokságon.
    A sérülés hírére barcelonai csapattársa, az argentinokkal a ma esti, belgák elleni negyeddöntőre készülő Lionel Messi és a jamaicaiak sprintersztárja, Usain Bolt is jobbulást kívánt Neymarnak.
    „Remélem, nagyon hamar felépülsz, barátom!” – írta a négyszeres aranylabdás Messi, aki egy közös fotójukat is kirakta a Facebook-oldalára.
    „Szomorúan hallom a hírt. Gyógyulj meg hamar!” – írta a hatszoros olimpiai bajnok Bolt.