Fábián Bettina és Betlehem Dávid révén megszülettek a magyar csapat első érmei Szingapúrban – a világbajnokságon most debütáló 3km-es, egyenes kieséses sprintben szereztek bronz, illetve ezüstérmet. Mindketten pályafutásuk során első ízben álltak egyéni verseny végén vb-dobogón.
„Kérjük, ne etesse a majmokat!”
Egzotikus hely Palawan Beach Sentosa szigetén, ahol a nyíltvízi viadalokat rendezik – a verseny helyszínére belépve ez az első tábla, amibe belebotlik az ember. Aztán a médiának kialakított vegyeszónánál a helyiek rendre figyelmeztetnek, vigyázzunk, nehogy a fejünkre essen egy kókuszdió a környező pálmákról.
Még csak az hiányozna így az első két nap után. Node talán most – elvégre a 3 kilométeres távokon elég jól ment eddig a mieinknek, legalábbis azon néhány alkalommal, amikor az új, egyenes kieséses számot megrendezték, így az ibizai Világkupán, majd a májusi Eb-n. Stari Gradban speciel Fábián Betti és Rasovszky Kristóf egyaránt aranyérmes lett.
Most azért diszkréten reménykedünk – elvégre Bettinek akkor még csupán kezdődött az a hátfájása, ami azóta egyre súlyosbodott; Kristófnak pedig a jelenlegi körülmények nem igazán kedveznek, ugyanakkor Betlehem Dávid talán odaverhet.
Elsőként a lányok indulnak neki – szokás szerint még sötétben kezdenek melegíteni, akkor mennek ki úszni kicsit, amikor megvirrad, s nyolckor indulnak két csoportban.
Ez az új szám amúgy pusztán első ránézésre tűnik egyszerűnek, vagy legalábbis könnyebbnek az 5 és 10km-hez képest. Oké, rövidebb, de hiperintenzív: az 1500-at le kell tudni úszni úgy, hogy a saját csoportjában az első 10-ben legyen az ember (kábé 30 indulóból), aztán tíz perc lihegés, és utána 1000 méter megint a meleg, hullámzó vízben, immár 20, minőségi úszóval, akiknek a fele mehet az érmekért, öt perc pihenő után, az utolsó 500-as távon. És persze mindezt nyíltvizesen – fordulókkal, bunyóval.
Már akinek van kedve hozzá. A magyar taktika ezeken a rövid távokon állandó: rögtön beállni az elejére, és tartani a pozíciót, ameddig lehet. Még az indulást néhány napja lemondó Mihályvári-Farkas Viktória helyére beugró Juhász Janka is nekiiramodik ennek szellemében – persze, ő nem erre a távra készült, úgyhogy az 1500 második felére visszaesik és búcsúzik.
Fábián Betti viszont biztosan zsilipel a döntőig, ahol nagyon gyorsan meglóg a németeknél frissen bedobott medencés ezerötössel, Isabelle Goséval, valamint az 5 és 10km bajnokával, az ausztrál Moesha Johnsonnal. Hosszabb távú viadalnál az utolsó bójához érő triót nagyjából érmesnek hihetnénk több méteres előnnyel, ám ezen a távon még több rivális a célegyenesre tartogatja a csúcssebességet. Száz méterrel a cél előtt már képtelenség megmondani, ki fog odaérni. Betti zöld sapkáját nézzük… Néha meglódul, és azt gondoljuk, akár nyerhet is… Néha a körülötte lévők félelmetes gyűrűjében hátramaradozik, és úgy fest, ebből nem lesz dobogó.
Aztán a cél felé közeledve biztossá válik, hogy az első két hely elkel, a felnőttek első ilyen nagy viadalát, az ibizai világkupát megnyerő japán Kadzsimoto Icsika itt is megállíthatatlan, és az olasz klasszis Ginevra Taddeucci bejön másodiknak… Mögöttük viszont négyen zuhannak rá egyszerre a panelre…
Fábián a nyakára mászó Johnsonnal üt be egyszerre… Itt fent Olasz Anna csapatvezető a kivetítő alapján máris megítéli Bettinek a bronzot… Kár, hogy ezt lent a pontonon Betti nem hallja, és feszülten figyeli az eredményjelzőt, hogy a bírók döntsenek. Közben jön egy szuperlassítás. Egyértelműen az ő keze érinti először a panelt, az ausztrál mozdulata viszont sokkal határozottabb… És végül a célfotót nézegetők is meghozzák a legigazságosabb döntést: odaadják a bronzot mindkettejüknek, holtverseny keretében.
Betti a kezébe temeti az arcát. Megrázkódik… Aztán elindulnak a könnyek.
Rajtuk keresztül folyik ki belőle minden, de minden, az összes borzalmas, már-már elviselhetetlen kín, amit a gerinckörnyéki becsípődése miatt érzett. Nem időnként – minden egyes edzésen. Abból pedig náluk van sok. És ő neki mindig elkezdett fájni. Később kihagyott egy hetet, hogy akkor hátha elmúlik. Nem múlt el. Miközben egy nyíltvízi úszónak másfél hónappal egy vb-rajt előtt egy hetet kihagyni – a létező legnagyobb hátrány az összes többi riválissal szemben, akik ugyanekkor kőkeményen gyűjtik a kilométereket a vízben. És egy maximalista versenysportolónak nincs lélekrombolóbb érzés annál, amikor tudja: nem végezte el azt a melót, ami ahhoz kellene, hogy itt a legjobbját nyújthassa.
„Én alapvetően erős csaj vagyok, ha ez nem is látszik. És mindig felállok a földről. Mint ahogy most is felálltam. Ezt ma nem a testemmel nyertem meg, hanem a lelkemmel” – mondja Betti a médiának. Olvasva elég határozott hangvételt képzelnénk el… Mégis, meg-megremeg a hangja. És még mindig bugyognak a könnyek.
Olyan érzelmeket szabadít fel a harmadik helye, hogy két órával a versenye után, már éremmel a nyakában, a sajtótájékoztatón, amikor angolul meséli el a történetét, ismét elvékonyodik a hangja és előkerülnek a könnyei.
Mindezt már kedvese, Betlehem Dávid is figyeli a széksorokból. Merthogy ő is hivatalos a médiaszobába. Mégiscsak úgy illik, hogyha szívszerelme megnyeri élete első vb-medáliáját, akkor ő se maradjon le mögötte.
Sőt. Alig marad le Florian Wellbrock mögött a végén. Dávid az első két etapban is az az 5 és 10km-et nyerő némettel jön be az első két helyre; Rasovszky Kristóf érezhetően küzd magával, az első kör még sima, a másodikban már kőkeményen harcolnia kell a fináléért. Végül becsusszan kilencedikként.
„Akkor én úgy voltam vele, ha már bent vagyok, a végére beleteszek mindent, Dávidért, a csapatért, mert megmondtam, hogy ma egy feladatom van: felállni a padlóról. Ezt, azt hiszem, megtettem. Egy hatodik hely még mindig nem az, ami száz százalékosan elégedetté tesz, de a történtek után elégedettnek kell lennem” – mondja utóbb, immár mosolyogva (az ő könnyei felszáradtak szombatra).
Merthogy végül hatodik lesz. Az elején úgy mennek el, ahogy eddig mindig: itthon tüdőrepedésig gyakorolták a rajt utáni hosszas kidelfinezést, amiről az itteni mezőny kilencven százalékának lövése sincs (ez a sprinterek fegyvere); ezzel mindig a többiek előtt jönnek fel, ami pláne az utolsó ötszázon különösen fontos.
Wellbrock nagyon erős, egy ideig mindketten ott vannak mögötte, aztán Kristóf kissé visszább esik, Dávid viszont megy a némettel, olyan tempóval, amit várunk tőle. Vártunk tőle. Most kitart, és akkora sebességre váltanak, hogy egyre távolodnak a többiektől, csak Marc-Antoine Olivier bír velük menni.
Egy ideig ott evickél a Dávid előző napi 5km-ét tönkretevő francia, ám aztán őt leszakítják – a mi harcosunk még próbál indítani egy utolsó rohamot, Wellbrock azonban ma is rettenetesen erős; akárcsak az előző két etapban, bejönnek elsőnek és másodiknak.
Az ifjú dobogós tényleg mindenét belerakja a versenybe – kifekszik a pontonra. És hamarosan int, azért most elkélne egy kis orvosi segítség. Közben érkezik Kristóf, látja, hogy Dávid nagyon keresi az oxigént, ott marad mellette, amíg biztossá nem válik, hogy a „gyerek” jól van. Aztán nagyon megölelgeti még a pontonon, mielőtt Dávid elindul felfelé, hogy először az ő szívszerelmét, Bettit karolja át, majd edzőjüket, Kutasi Gergelyt.
„Amikor elkezdtem Marcót (Marc-Antoine Oliviert) érezni a lábamon a vége felé, mondtam magamnak, na akkor itt most nem kockáztatunk, hogy próbálok rámászni Florianra, miközben Marco meg engem akar lebontani megint. Azaz elsősorban arra figyeltem, hogy őt magam mögött tartsam – nagyjából mint tavaly, az olimpián. Akkor nem akartam Rasó versenyét megbolygatni azzal, hogy kockáztatok egy komolyabb támadást ellene és a német ellen, és összezavarok mindent, és végül elveszti a biztos aranyat, én meg mondjuk leszek negyedik, inkább csak a bronzzal foglalkoztam. Most egy idő után csak az volt a lényeg, hogy nem hozom magunkra Oliviert, először biztosan magam le kell szakítanom. Miután ez megvolt, akkor próbáltam még rámenni Florianra, de ma őt nem lehetett megfogni. Ettől függetlenül nagyon örülök, és köszönöm mindenkinek, aki bízott bennünk” – mondta Dávid, aki persze nem tagadta meg önmagát. Amikor látta, hogy az 10 és az 5 után a 3km-t is megnyerő Wellbrock három ujját mutatva lép a dobogó tetejére az eddig szerzett érmek számát mutatva, Dávid óriási vigyorok közepette elkezdett villogni a magasba tartott hüvelykujjával, hogy neki is van már egy.
Nem ő lenne, ha nem ezt csinálta volna, azonnal. Hamarosan pedig közös fotók készülnek Bettiovel, közös csókkal az érem mellé járó kabalababára.
Mi úgy képzeljük, hogy tizenév múlva majd a gyerkőcöknek mutogatják ezeket a képeket: nézzétek, itt nyerte anya és apa pályafutása első világbajnoki érmét.
A Vb, 3km: Könnyek, csókok – érmek! bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.
