Vb-előzetesként péntektől Unicum Kupa a Margitszigeten

unicum_kupa.jpg

Hazai szempontból a férfi vízilabdázók július 20-án rajtoló római világbajnokságának magyarországi főpróbájaként rendezik meg péntektől vasárnapig a Margitszigeten az Unicum Kupáért 14. alkalommal kiírt nemzetközi tornát.

Kemény Dénes, az olimpiai bajnoki címet őrző nemzeti csapat szövetségi kapitánya jelöltjeit e hét elején még az Európa-bajnok Montenegró legjobbjaival "ütköztette", s a közös gyakorlás tapasztalatait is felhasználva küldheti vízbe, alakíthatja, s öntheti végső formába az olaszországi vb-n harcba dobandó legénységét. Amelyet – az Unicum Kupa tanulságai alapján is – a jelenlegi 16-ról 13 fősre kell szűkítenie, ennyi ember nevezhető a római pólós csúcsra.
   
A budapesti körmérkőzéses tornán két közepesen, és egy nagyon erős rivális vár a magyar gárdára a németek és az ausztrálok, illetve az ősrégi ellenfél, a tavaly nyári, pekingi olimpián bronzérmes, 2008-ban Európa-bajnoki ezüstérmes szerbek személyében. Utóbbi együttessel szombat este, "főműsoridőben" csapnak össze Biros Péterék, míg a nyitónapon a legutóbbi nyári játékokon nyolcadik ausztrálokkal, vasárnap ebédidőben pedig a pekingi 10. helyezett németekkel játszanak.
   
Az eseményt megelőző hét eleji sajtótájékoztatón Kemény Dénes úgy fogalmazott, hogy bár a magyar csapat mindig a győzelemért száll vízbe, az Unicum Kupa különösen fontos a számukra. Elmondta, hogy kicsit késésben van a csapat a riválisokhoz képest, ám nagy baj nincs, mert ha nem is lesz csúcsformában a vb elején, de sikerül csoportelsőként továbbjutnia, egy hetet nyer a formába hozásra.
   
A magyar válogatott az Unicum Kupa után, szerdán, Gyöngyösön a vb-előkészületek gyakorlati lezárásaként még egyszer találkozik Ausztrália – az Universiadéról megérkezőkkel kiegészülő – alakulatával, jövő szombaton pedig irány az olasz főváros, az idei vb színhelye.
   
Az Unicum Kupa műsora:
   
péntek:
Németország-Szerbia 17:45 ó
Magyarország-Ausztrália 19:30 ó
   
szombat:
Ausztrália-Németország 17:45 ó
Magyarország-Szerbia 19:30 ó
   
vasárnap: 
Szerbia-Ausztrália 9:45 ó
Magyarország-Németország 11:30 ó

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.